Receptjeim gyűjteménye

Oliva

Oliva

Körtés habos pite

2022. december 02. - Oliva receptjei

img_7358.JPG

A receptben megadott mennyiségek egy 24 cm átmérőjű tortaformához elegendőek.

Tészta:
175 gramm puha vaj
150 gramm cukor
csipet só
150 gramm liszt
2 csapott teáskanál sütőpor
3 evőkanál tej
3 tojás sárgája
Körtés réteg:
4 nagy körte (érett, de nem túl puha)
fél dl víz
4 evőkanál cukor
1 fahéjrúd
1 csillagánizs
fél citrom leve
Hab:
3 tojás fehérje
150 gramm cukor

A vajat a cukorral és a csipetnyi sóval habosra keverem. Hozzáadom a tejet és a tojások sárgáját, azzal is tovább keverem. Végül belevegyítem a sütőporral elkevert lisztet. Kivajazom a piteformát, belesimítom a tésztát és 180 fokra (légkeverés) előmelegített sütőben 20 percig elősütöm. Kiveszem, a tetején egyenletesen elosztom a körtét (amit a lentiekben írtak szerint előkészítek) és még 25-30 perc alatt készre sütöm.
Amíg a tészta elősül, elkészítem a körtét: mindegyiket meghámozom és hosszirányban 8 cikkre vágom. A magházat eltávolítom. A vizet a cukorral és a fűszerekkel nagy lángon felforralom, amikor picit sűrűsödik, mérsékelem a hőfokot, beleteszem a körtét és a citromlevet. Pár percig párolom a körtét, közben időnként átforgatom, majd leszűröm és a körteszeleteket az elősütött tésztára teszem.
Amikor a pite teljesen kihűlt, elkészítem a habot: a tojások fehérjét a cukorral vízgőz felett kemény habbá verem, és a kihűlt pitére kenem. A tetejét pirított mandulaszeletkékkel szórtam meg.
Tipp: körtebefőttből is elkészíthető, ebben az esetben a körte párolására sincs szükség, a lecsepegtetett gyümölcs mehet egyből az elősütött tésztára.

Zabpelyhes túrógombóc főzés nélkül

img_1496.jpeg

Már egy ideje nagyon kedvelem a túrógombóc főzés nélküli változatát, amit most zabpehellyel próbáltam ki.

Hozzávalók:
25 dkg túró
1,2 dl tej
4 evőkanál apróbb szemű zabpehely
2 evőkanál eritrit
csipet só
1 csomag vaníliás cukor
fél citrom reszelt héja
A beforgatáshoz vaj és kekszmorzsa.
Először a tejet a sóval és az eritrittel felforralom, beleszórom a zabpelyhet, és folyamatosan kevergetve pár perc alatt megfőzöm. Leveszem a tűzről és belekeverem a vaníliás cukrot is.
Amikor kihűlt, hozzáadom a túrót és a citromhéjat, majd vizes kézzel gombócokat formázok belőle és a pirított kekszmorzsába forgatom.
A kekszmorzsát én úgy készítem, hogy olvasztott vajon darált kekszet pirítok, pici cukrot vagy eritritet szoktam beletenni édesítésképpen. Lehet őrölt fahéjjal is ízesíteni.

Mese almás - a legfinomabb almás pite

img_1416.jpeg

Már nagyon régen kaptam ezt az almás pite receptet, ezzel a névvel. Tényleg mesésen finom a tésztája, azóta csak így sütöm.

Hozzávalók (egy nagy gáztepsihez):
50 dkg finomliszt
1 csomag sütőpor
20 dkg kristálycukor
csipet só
20 dkg vaj
1 tojás
1 tejföl (175 grammos)
Töltelék:
2 kg alma
20 dkg kristálycukor
1 teáskanál fahéj
egy citrom reszelt héja
10 dkg darált dió (elhagyható)
A tetejére egy tojássárgája.

A lisztet, sót, cukrot és sütőport lazán összekeverem és a vajjal elmorzsolom. Hozzáadom a tojást és a tejfölt, majd lágy tésztává gyúrom. Ha nagyon ragadna, pici lisztet lehet még hozzátenni, de óvatosan, mert lágynak kell lennie a tésztának. Beteszem a hűtőbe, amíg a tölteléket készítem.
Az almát meghámozom, lereszelem és lábosba teszem a cukorral és a fahéjjal. Viszonylag erős hőfokon, folyamatos kevergetés mellett addig párolom, amíg a leve elfő – ez kb. 6-8 perc. Ekkor leveszem a tűzhelyről, belekeverem a citromhéjat is.
A tésztát két részre osztom. Az egyiket a tepsi méretének megfelelően kinyújtom, a tepsibe teszem. Megszórom darált dióval (ez nem szükséges, de ha a töltelék túl nedves lenne, akkor a dió felszívja a nedvességet és az nem a tésztát fogja eláztatni). Beborítom az almával, majd a második kinyújtott tésztalappal. A tetejét megkenem tojássárgával, villával megszurkálom.
180 fokos sütőben (hőlégbefúvás funkción) 40 perc alatt sült meg. Hagyományos alsó-felső sütéssel mehet 190 fokon is.

Nutellás piskótarudak

img_6966_1.JPG

Egy villámgyors desszert, már ami az elkészítést illeti, mert sütni nem kell. Azonban jót tesz neki, ha egy kicsit hagyjuk állni, puhulni a piskótát fogyasztás előtt.

Babapiskóta, nutella, mascarpone és darált mandula kell hozzá. Mennyiségeket nem írok, amennyi alapanyag van otthon, annyiból gazdálkodhatsz.
Így készül:
Egy tálkába tejet öntöttem, egy másikba pedig darált mandulát szórtam (az eredeti recept alapján kókuszreszelék kell hozzá, de kedvünk szerint lehet darált mogyoró, dió, kakaós cukor stb.) Egy babapiskóta alját megkentem mascarponéval, egy másik babapiskóta alját pedig nutellával. A kettőt összeragasztottam, gyors mozdulattal megmártottam a tejben, majd megforgattam a darált mandulában. Ennyi, mehet a hűtőbe egy órára és már ehetjük is.

Medvehagymás kenyér

img_6822.jpeg

Készíthető sima lisztből (BL 55) vagy kenyérlisztből is. Én most fele-fele arányban használtam kenyérlisztet és fehér tönkölylisztet. A medvehagyma is ízlés szerint adagolható, azért túl sokat nem érdemes beletenni, mert nagyon erős fokhagymás íze lesz a kenyérnek. Nekem az összevágott medvehagymám mennyisége 3 csapott evőkanálnyi volt.

Hozzávalók:
50 dkg liszt
2,5 dkg friss élesztő
2 teáskanál só
1 csapott evőkanál cukor
fél dl olívaolaj
3 dl langyos víz
1 csomag aprított medvehagyma
A lisztet elkevertem a sóval és a cukorral. A tetejére morzsoltam az élesztőt, hozzáöntöttem az olajat és a vizet. Dagasztógéppel elkezdem kidolgozni. Amikor már összeállt a tészta, rászórtam a medvehagymát és teljesen kidolgoztam a tésztát. Egy óráig kelesztettem, majd cipót formáztam belőle és még 20 percig pihentettem. 200 fokon 15 percig sütöttem, majd 180 fokra csökkentettem a hőmérsékletet és készre sütöttem.

Simnel cake vagyis tavaszköszöntő torta

img_6821.JPG

Az angolszász hagyományok szerint a Simnel torta a 17. századtól vált a tavasz eljövetelének szimbólumává. Leginkább húsvét és anyák napja idején sütötték. A torta tetején a 11 golyó az apostolokat szimbolizálja, Júdás kivételével. Több receptje is fennmaradt, ez az egyik a sok közül. Ez a mennyiség egy 20 cm átmérőjű tortaformához vagy egy 10x30 cm-es szögletes kenyérformához elég.

Hozzávalók:
20 dkg puha vaj
20 dkg kristálycukor
3 tojás
30 dkg finomliszt
5 dkg darált mandula
1-1 teáskanál őrölt gyömbér, fahéj, szegfűszeg
1 teáskanál sütőpor
csipet só
10 dkg aszalt vagy kandírozott gyümölcs vegyesen
1 citrom vagy narancs reszelt héja
fél dl narancslikőr
40 dkg marcipánmassza
2-3 evőkanál sárgabaracklekvár
A vajat és a cukrot habosra kevertem, hozzáadtam a tojásokat es tovább habosítottam. Összevegyítettem a lisztet a sütőporral, darált mandulával, sóval, fűszerekkel és a kandírozott gyümölcsökkel, és a tojásos keverékhez adtam. Beletettem a reszelt citromhéjat és a likőrt, és egynemű masszává dolgoztam. A tészta felét sütőpapírral bélelt formába simítottam. 16 dkg-nyi marcipánt a formával egyező méretűre kisodortam, ráfektettem az első réteg tésztára és rásimítottam a maradék tésztát. 150 fokos sütőben (hőlégbefúvással) másfél óráig sütöttem, mindenképpen tűpróbázni kell, hogy ellenőrizzük, megsült-e. Amikor megsült, rácson kihűtöttem, a tetejét baracklekvárral lekentem. 18 dkg-nyi marcipánt ismét kinyújtottam akkorára, hogy pont befedje a torta tetejét. A maradékból 11 golyót formáztam. A torta tetején lévő marcipánborítást éles késsel berácsoztam, konyhai fáklyával kicsit megpirítottam, és körben rátettem a golyókat.

img_0404.jpeg

Banános - joghurtos palacsinta

img_6744.JPG

Ha már nincs kedvetek megenni a jól megérett, bebarnult banánt, süssetek belőle palacsintát :)

Hozzávalók:
2 érett banán
2 tojás
20 dkg liszt
25 dkg joghurt
2 teáskanál sütőpor
2 evőkanál olaj
2 evőkanál cukor
1 csipet só

Az elkészítés nagyon egyszerű: az összes hozzávalót turmixgépbe teszem, összeturmixolom és a szokásos módon kis amerikai palacsintákat sütök belőle. Ez a mennyiség 3-4 fő részére is elég.

Csirkés tócsni

img_0229.jpeg

Hozzávalók:
2 nagy csirkemellfilé (kb. 45-50 dkg összesen)
45-50 dkg krumpli (nagyjából fele-fele a hús-krumpli arány, de ízlés szerint változtatható)
1 tojás
2 gerezd fokhagyma
2 evőkanál teljes kiőrlésű liszt
1 csomó petrezselyem
só, bors, étolaj.
A csirkehúst nagyon pici kockákra vágom. A krumplit almareszelőn (nagyobb lyukú) lereszelem, picit kinyomkodom és a húshoz adom. Hozzáteszem a zúzott fokhagymát, aprított petrezselyemzöldet és a lisztet, fűszerezem sóval és borssal. Jól összekeverem, majd a masszából lapos korongokat formázok és forró olajban kisütöm. Melegen tálalva a legfinomabb, lehet rátenni kevés tejfölt, reszelt sajtot is.
Ebből a mennyiségből nekem 10 tócsni lett.

Szendvicskenyér egyszerűen

img_6660.JPG

Ezt a receptet akkor szoktam használni, amikor sem tejet, sem vajat nem szeretnék a kenyértésztába dagasztani. Másrészt viszont pici előretervezést igényel, mert előző este egy alaptésztát össze kell keverni a másnapi sütéshez.

1.lépés:
180 gramm búzaréteslisztet
2 dl langyos vizet és
5 gramm élesztőt
dagasztótálban lazán simára keverek és egy konyharuhával letakarva a konyhapulton pihentetem legalább 12 órát. (Én általában este összekeverem és másnap reggel sütök.)
2.lépés:
Az előző nap összekevert tésztához kimérek:
80 gramm réteslisztet
370 gramm teljes kiőrlésű búzalisztet (de sima BL 55 liszttel is lehet)
15 gramm élesztőt
2 teáskanál sót
2,2 dl langyos vizet.
Jól kidagasztom, majd letakarva 45 percig pihentetem. Közben előkészítek két hosszúkás kenyérsütő formát. A megkelt tésztát kettéosztom, formázom és a formába téve még 30 percig pihentetem. 180 fokos sütőben kb. 40-45 perc alatt megsül. Én kenyérsütő programon sütöm, ennek hiányában egy kis vizet tegyetek a sütőbe, hogy legyen egy kis gőz a sütéshez.

 

Krumplis gofri

img_6647.JPG

Ez a recept maradékmentés okán született, amikor egy kicsivel több krumplipürét csináltam, mint amennyit meg bírtunk enni. A kisült gofrikat tejföllel meglocsoltam és füstölt lazacot tépkedtem rá, így szuper reggelink lett. A feltét ízlésünk és a hűtőnk tartama szerint variálható.

Hozzávalók:
3 csésze kihűlt krumplipüré
2 tojás
3/4 csésze finomliszt
csipet só

A fentieket jól elkeverem (ízlés szerint lehet ízesíteni darált borssal, vagy aprított zöldfűszerrel stb.) és gofrisütőben megsütöm.

süti beállítások módosítása