Receptjeim gyűjteménye

Oliva

Oliva

Hagymalepény

2022. november 23. - Oliva receptjei

p1210380s_1.jpg

Könnyen elkészíthető, húsmentes vacsora a böjti időszakban!
Hozzávalók (kb. 30x30 cm-es tepsiben sütöttem)
1 csomag leveles tészta
3 fej hagyma, cikkekre vágva (legalább 8 cikkre vágtam egy fejet)
10 dkg kicsi csiperkegomba
5 dkg dió
fél deci száraz fehérbor
5 dkg reszelt sajt (pld. cheddar)
kakukkfű, só, bors, olaj

Egy serpenyőben olajat hevítettem és megpároltam rajta a hagymát. Ez kb. húsz percig is eltart, közben időnként megkevergettem.
Amikor a hagyma megpuhult, hozzáadtam a gombát is, majd fűszereztem sóval, borssal és kakukkfűvel. Még öt percig pároltam, majd ráöntöttem a bort, és addig kevergettem, míg a bor teljesen elpárolgott.
Egy tepsit kibéleltem sütőpapírral (lehet kerek piteformát is venni, de nekem könnyebb a leveles tésztát szögletesre nyújtani). Belesimítottam a hagymát, rászórtam a diót és a reszelt sajtot, majd beborítottam a kinyújtott leveles tésztával. A tésztát pár centivel nagyobbra nyújtottam, mint amekkora a tepsi, így a szélein szépen lenyomkodtam.
180 fokos sütőben kb. 45 perc alatt készre sül.
Amikor kivettem, pihentettem öt percig, majd a sütőpapír segítségével kivettem és átfordítottam a kész lepényt, hogy a hagyma legyen felül.
Zöld salátával ettük.

A bejegyzés trackback címe:

https://olivareceptjei.blog.hu/api/trackback/id/tr1217985698

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása