Receptjeim gyűjteménye

Oliva

Oliva

Piri-piri csirke

2022. november 21. - Oliva receptjei

p1160072.JPG

Ez a csirke attól lenne piri-piri, hogy a mártásba egy ilyen nevű csípős paprikát is kellene tenni. Mivel viszont annyira nem bírom az erős paprikát, én azt kihagytam belőle.
A sima sült csirkét nagyon feldobja ez a szósz, érdemes kipróbálni.

Hozzávalók:
6 db csirke felsőcomb
A mártáshoz:
1 kis fej lilahagyma
2 gerezd fokhagyma
1 maréknyi friss bazsalikom
1 teáskanál őrölt pirospaprika
1 citrom reszelt héja
fél citrom leve
1 evőkanál Worchester szósz
2 evőkanál fehérborecet
só, bors
és aki szereti csípősen, az tegyen bele egy chilipaprikát is.
A csirkecombokat a csont mentén bevágom, és ahol vastagabb húsa, ott is bemetszem kicsit. Olívaolajjal bedörzsölöm, picit megsózom és felforrósított grillserpenyőbe teszem, bőrös felével lefelé. Ha a bőre pirosra sült – kb. öt perc – átfordítom és így is sütöm még nagyjából öt percig.
Eközben a mártás hozzávalóit turmixban pépesre zúzom és egy kis tepsibe öntöm (a tepsi éppen akkora legyen, hogy a combok majd egymás mellett elférjenek benne). Erre a mártás ágyra szedem át az elősütött combokat úgy, hogy a bőrös felük legyen felfelé. 200 fokra előmelegített sütőben kb. 10 perc alatt készre sütöm.
Forrás: Jamie Oliver

A bejegyzés trackback címe:

https://olivareceptjei.blog.hu/api/trackback/id/tr8617984086

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása