Ez a torta nem az igazi tiramisu recept alapján készül, de nagyon finom, és jó alternatíva azoknak, akik idegenkednek a nyers tojással készülő valódi tiramisu krémtől.
Hozzávalók:
1 nagy csomag babapiskóta (kb. 40 db)
50 dkg mascarpone
12 dkg porcukor
4-5 evőkanál amaretto (mandulalikőr)
5 dkg étcsoki, aprítva
1,5 dl tejszín
fél dl kávé (lehet neszkávé is)
kevés rum
Egy szögletes kenyérsütő formát folpack fóliával kibélelek (a fólia bőven lógjon túl a forma szélén.
A krémhez összekeverem a mascarponét a likőrrel, porcukorral, majd beleforgatom a csokit és a habbá vert tejszínt.
A kávét és a rumot egy tálba öntöm. Belemártogatom a piskótákat, de csak egy pillanatra (el ne ázzon!), majd kirakom fele a forma alját és mindegyik oldalát is „felfalazom”. Beleteszem a krém felét, majd középre hosszirányba fektetek két piskótát. Rákanalazom a maradék krémet, és az egészet beborítom piskótával. Ráhajtogatom a kilógó fóliát, és tálalásikg legalább 2-3 órán át hűtőben pihentetem.
Forrás: GoodFood