Receptjeim gyűjteménye

Oliva

Oliva

Bigos - lengyel káposzta

2022. november 03. - Oliva receptjei

p1200781s.jpg

Utánanéztem a receptnek, és a legtöbb leírás szerint ez az étel lengyel-litván eredetű. A hozzávalók listája receptenként változó, de ez érthető is, hiszen a még egyszerűnek vélt lecsót is ezerféleképpen főzzük.

Annyi bizonyos, hogy a lengyelek káposztájába többféle hús kell (vagy kolbász), és a gomba, a méz és a bor sem maradhat ki. Lehet bármilyen gombát használni, de szerintem a csiperke eléggé jellegtelen lenne, ezért én szárított vargányát tettem bele.

 Hozzávalók (eredetileg két főre terveztem, de három adag lett belőle):

35 dkg savanyú káposzta

40 dkg pulykacombfilé, csíkokra vágva

25 dkg füstölt kolbász, felkarikázva

10 dkg füstölt szalonna, felkockázva

2,5 dkg szárított vargánya

1 fej hagyma, felaprítva

2 dl fehérbor

2 babérlevél

1 evőkanál méz

1 evőkanál köménymag

étolaj, só, bors

tálaláshoz tejföl.

Először a gombát beáztatom éppen annyi vízben, amennyi ellepi. Kb. 25-30 perc alatt megpuhul, ekkor leszűröm, az áztatóvizet félreteszem, a gombát – ha túl nagy szeletekben van – kisebb darabokra vágom.

Összekeverem a bort, az áztatóvízből kb. fél decit és a mézet

Utána egy lábosban (én megint a jó kis vaslábosomat használtam) kiolvasztom a szalonna zsírját, a sült szalonnakockákat kiveszem és félreteszem.

A zsíron elősütöm a sóval és borssal befűszerezett húst (két adagban), kiveszem, majd a kolbászt is. Ezután visszateszem a lábosba a kolbászt, a húst, hozzáteszem a káposztát, hagymát, babérlevelet; ráöntöm a mézes-boros keveréket és annyi vizet, amennyi éppen ellepi.

Felforralom, majd lefedem és kis lángon kb. 40 perc alatt készre főzöm.

Tálaláskor szórom rá a sült szalonnakockákat, és tejfölt adok mellé.

Hansági káposzta

Első saját készítésű savanyú káposztámból egy finom egytálétel készült.

p1210513s.jpg

(Így készítettem a káposztát: https://olivareceptjei.blog.hu/2022/11/03/kovaszolt_kaposzta_hazilag)

Egy nagy fej hagymát felkockáztam, és megpároltam.

A párolt hagyma felét tálba tettem, hozzáadtam 30 dkg darált húst, egy tojást, sót, borsot, 4-5 evőkanál rizst; majd összekevertem és 6 gombócot formáztam belőle

 A maradék hagymára rátettem 4 csészényi savanyított káposztát, és a káposzta levéből is egy csészényit. Megsóztam, szórtam rá egy teáskanálnyi köménymagot, felöntöttem 2,5 dl tejszínnel. A tetejére rátettem a gombócokat – kis fészkeket csináltam nekik a káposztában – és lefedve kis lángon megfőztem – nagyjából 30-40 perc alatt készen is volt. Nem kell berántani. Mivel nekem kapros volt a káposztám, nem tettem bele plusz kaprot, de ha csak sima káposztából készítjük, akkor kell bele.

Kovászolt káposzta házilag

Készültem egy ideje a káposzta kovászolására, mert a bolti savanyú káposzták minősége meglehetősen változó, és gyakran ráfáztam már „házi”-nak hirdetett káposztákkal: az otthoni kóstoláskor kiderült, hogy gyorsított eljárással, esetlegesen ecettel savanyítottat vettem.

p1210499s_1.jpg

Bármekkora volt is az otthoni elkészítés csábereje, nagyon visszatartott, hogy egyáltalán nem akartam az egész konyhát napokig  betöltő erőteljes káposztaszagot. Ha van még olyan, akit ez a félelem tart vissza, akkor megnyugtathatom: semmiféle nem kívánt illat nem terjengett.

Mivel nekem most csak egy 3 literes befőttesüveghez sikerült jutnom, ezért elsőre kisebb adaggal kísérleteztem: mindössze egy fél fej káposztával.

 A káposztát géppel legyalultam. A befőttesüveg aljára kaprot tettem – most csak szárított volt itthon, friss biztosan jobb lenne – és jó szorosan beletömködtem a káposztát. Közé került 5-6 gerezd tisztított fokhagyma, némi egész feketebors és 3 babérlevél is. A tetejét egy nagy szelet fehér kenyérrel zártam. Felforraltam 2 liter vizet, belekevertem két evőkanál sót, és mikor a só feloldódott, teljesen felöntöttem vele az üveget. A tetejére egy lefordított kávéscsésze került, és az üveget egy magasabb falú tálba állítottam, erre azért van szükség, mert az erjedés során ki fog folyni némi lé.

Négy napon át a konyhapulton, szobahőmérsékleten pihent a káposztám (nagyobb mennyiségnél vagy hűvösebb időben öt nap is lehet). Az utolsó napon már megállt a forrás.

Ezután az ázott kenyeret kidobtam, a káposztát pedig levével együtt zárható dobozban a hűtőbe tettem, két napi további érlelésre. Ekkorra nyerte el a végleges ízét.

Természetesen mindenki saját szájíze szerint ízesítheti: mehet bele erőspaprika, vöröshagyma, mustármag stb.

A kész káposzta magában is nagyon finom, egy részéből pedig hansági káposztát készítettem, ahhoz úgyis kapros fűszerezés kell. 

Mediterrán babragu csirkével

A fejtett bab nálunk meglehetősen kevés szerephez jut, az egyetlen étel, amit készítek belőle, az a Jókai-bableves. Mától azonban ebben az új fogásban is főszerepet fog kapni. Ráadásul ez a ragu is olyan, hogy csak az előkészületekkel van munka, aztán már megfő magától.

 mediterran.jpg
Hozzávalók 2 nagy adaghoz:
25 dkg fejtett bab
1 fej hagyma, felaprítva
2 gerezd fokhagyma
2 sárgarépa, kis kockákra vágva
1 zellerszár, felaprítva
1 doboz hámozott, darabolt paradicsomkonzerv (400 g)
2 csirkecomb, kettévágva alsó- és felsőrészre
oregánó, petrezselyemzöld, só, bors, olívaolaj.
 
A babot annyi vízben, ami ellepi, felteszem főni. Amint felforrt, leszűröm, félreteszem.
Egy másik lábosban felhevítem az olajat és a combokat elősütöm, majd kiveszem. A maradék olajon megdinsztelem a hagymát, fokhagymát, répát és zellert. Felöntöm a paradicsommal, fűszerezem, beleteszem a babot és a csirkét, majd lefedve, kis lángon készre főzöm (kb. másfél óra). Ha túl sűrű lenne, kevés vízzel vagy alaplével lehet higítani. 

Darált húsos pite

Gyorsan elkészíthető vacsora;  friss saláta illik hozzá.

daralthusospite.jpg

Hozzávalók:

1 fej hagyma, felaprítva

2 dkg vaj

5 dkg szalonna, kis kockákra vágva

1 evőkanál liszt

3 nagyobb csiperkegomba, felszeletelve

25 dkg darált hús (sertés-, csirke- vagy pulykahús is lehet)

1 bögre húsleves

1-2 ágacska kakukkfű

1 csomag levelestészta (kinyújtott)

a kenéshez egy tojássárgája.

Egy serpenyőben megolvasztottam a vajat, aranyszínűre sütöttem a hagymát. Hozzáadtam a gombát és a szalonnát, kevergetve 2-3 percig sütöttem, majd belekevertem a darált húst is, és még öt percig sütöttem, amíg a hús is barna lett. Ekkor rászórtam a lisztet, elkevertem, felöntöttem a húslevessel, és fűszereztem sóval, kakukkfűvel. Egy-két percig kevergettem, míg besűrűsödött.

A kész ragut elosztottam négy szufléformába, és hagytam kicsit hűlni.

Közben a kinyújtott levelestésztából négy kört vágtam ki: a körök átmérője 2 cm-rel nagyobb legyen, mint a szufléforma átmérője. Ezekkel a tésztakörökkel lefedtem a formákat, és a tésztát jó alaposan a forma széléhez nyomkodtam (bár sütés közben így is feljött ). A tetejét megkentem tojássárgájával. 200 fokos sütőben fél óra alatt készre sütöttem.

Firenzei csirke

Ez a recept nagyon jó ötlet a maradék főtt csirke és főtt rizs újrahasznosításához, de ha kedvet kaptatok hozzá, akkor igazán nem olyan sok idő egy kis rizst és húst főzni.

firenzei6.jpg

Tálalás szempontjából szebb lett volna, ha leveles spenótot használok, mert a leforrázott spenótlevelekkel szépen ki lehet bélelni a sütőformát, de most csak aprított spenótom volt a fagyasztóban - az íze így is nagyon finom lett!

Hozzávalók két személyre:

1 főtt csirkemellfilé

1 pohár főtt rizs

8-10 dkg spenót (leforrázva és lecsepegtetve)

1 paradicsom, felszeletelve

5 dkg sajt

a mártáshoz pedig keverd össze ezeket: 2 tojás, 1,5 dl tejszín, 1 gerezd zúzott fokhagyma, 1 evőkanálnyi finomra vágott vöröshagyma, só és bors.

Az elkészítés roppant egyszerű:

Egy kivajazott sütőtálat spenóttal beborítok:

firenzei1.jpg

Erre kerül a rizs és a felszeletelt csirkehús:

firenzei2.jpg

Leöntöm a mártással és felszeletelt paradicsomot teszek rá:

firenzei3.jpg

A tetejére reszelt sajtot szórok:

firenzei4.jpg

180 fokra előmelegített sütőben 30-35 perc alatt megsütöm:

firenzei5.jpg

Fehérbabos sertésragu

 

feherbabos_sertesragu.jpeg

Hozzávalók:

80 dkg sertéscomb, felkockázva

2 fej hagyma, cikkekre vágva

2 dl fehérbor

1 dl húsleves

6-8 koktélparadicsom, negyedekre vágva

25 dkg főtt fehérbab (konzerv)

só, bors, pirospaprika

1 csomó friss petrezselyem, felaprítva

étolaj

 Felforrósított olajon a húst megpirítom, hozzáadom a hagymát és azzal is tovább pirítom. Ráöntöm a fehérbort, felforralom, hozzáöntöm az alaplevet, sóval és borssal fűszerezem, és kevés pirospaprikát szórok rá. Közepes hőfokon, fedő alatt puhára főzöm. Ekkor hozzákeverem a babot, paradicsomot és petrezselymet, pár percig összefőzöm és már tálalom is.

Mustáros pórés csirke

mustaros_pores_csirke.jpeg

Nagyon finom és egyszerűen elkészíthető egytálétel, kevés hozzávalóból.

Hozzávalók 2 főre:

4 csirke felsőcombfilé

2 nagy póréhagyma

4 salátaburgonya

fél liter húsleves

20 dkg zöldborsó

1-1,5 dl tejszín

1 kakukkfűág

2 evőkanál mustár

olívaolaj, só, bors

a habaráshoz kevés tejföl és liszt.

A serpenyőben olívaolajon megpirítottam a besózott csirkecombokat, majd kivettem őket, kicsit félretettem. A maradék olajon megpirítottam a felkarikázott póréhagymát, felöntöttem a húslevessel, visszatettem a húst, hozzáadtam a kakukkfüvet, mustárt, borsót és a meghámozott burgonyát. Felforraltam, majd lecsökkentettem a hőfokot, az ételhez adtam a tejszínt is, és lefedve puhára főztem, kb. 25-30 perc alatt. Tejfölös habarással kicsit besűrítettem, friss borssal megszórtam.

Hókocka (kozák sapka)

 

686f6038-2357-4b15-990f-6085d357b7cd.jpeg
Igazi retro sütemény,  több néven is ismert. Klasszikusan nem négyzetekre kellene vágni, hanem kerek pogácsaszaggatóval kiszaggatni, így jobban is illene rá a “kozák sapka” elnevezés.

Hozzávalók 24 darabhoz:

Tésztához:

4 tojás

4 evőkanál forró víz

12,5 dkg liszt

12,5 dkg cukor

1 evőkanál kakaópor

fél csomag sütőpor (6 gramm).

Krém:

2,5 dl tej

5 dkg liszt

10 dkg vaj

7 dkg porcukor

2 evőkanál rum (elmaradhat)

a bevonáshoz 6 dkg csoki és 6-8 dkg kókuszreszelék.

Tészta: A tojások sárgáját a cukorral és a forró vízzel habosra keverem (robotgéppel), egészen fehéredjen ki a krém. Ezután belekeverem a lisztet, kakaóport és a sütőport, majd óvatosan beleforgatom a tojások felvert habját is.

A masszát egy sütőpapírral bélelt gáztepsire simítom, és 170 fokon 15 perc alatt megsütöm. Kiveszem és hűlni hagyom (a papírt majd kihűlés után húzom le róla).

Közben elkészítem a krémet: a lisztet a tejjel simára keverem, majd a tűzhelyen – folyamatosan habverővel kevergetve – puding sűrűségűre főzöm. Félreteszem hűlni, ezalatt a vajat a cukorral habosra keverem. Ha a főzött krém kihűlt, a kettőt robotgéppel összekeverem, néhány kanál rummal ízesítem.

A kihűlt lapot félbevágom. Az egyik lapot vékonyan megkenem a krémmel, ráteszem a másik felét, és 24 kockára vágom. (Nekem 6x4-es arányban jött ki.) A kockák oldalát a maradék krémmel bekenem, kókuszreszelékben megforgatom. A tetejét olvasztott csokival bevonom.

Harcsapaprikás túrós csuszával

img_3205.jpg

Hozzávalók 2 nagy adaghoz:

2 nagy harcsafilé

1 fej hagyma, finomra vágva

1 kisebb zöldpaprika, kis kockákra vágva,

1 paradicsom, cikkekre vágva

őrölt pirospaprika, só, bors

10 dkg füstölt szalonna, kis kockákra vágva

2 evőkanál rétesliszt

étolaj

valamint:

10 dkg csuszatészta

2 dl tejföl

15 dkg túró

1 csokor friss kapor

 A harcsafilét felkockázom, megsózom, rászórom a réteslisztet és jól átforgatom, hogy a liszt minden haldarabot vékonyan bevonjon.

Serpenyőben olajat hevítek, és a halhúst minden oldalról átsütöm, hogy egy kis kérget kapjon, majd kiveszem, és félreteszem.

Ezután a szalonnát sütöm ki ugyanabban a serpenyőben, majd a pörcöket kiveszem és félreteszem.

A maradék zsiradékon a hagymát és a zöldpaprikát megpirítom, rászórom a pirospaprikát és felöntöm kevés vízzel. Beledobom a paradicsomot, só és frissen őrölt bors megy még bele, és intenzív hőfokon addig forralom, míg visszasűrűsödik. Ekkor megint egy kis víz, és újra főzés - ezt kb. 4-5-ször megismétlem, míg a hagyma megfő, így egy finom pörköltalapot készítek. Ekkor én botmixerrel egy  kicsit turmixolom, hogy simább legyen a szaft, majd beleteszem az elősütött halat és lefedve, kis hőfokon készre főzöm; ez kb. 10-15 perc.

Amíg a hal készül, kifőzöm a csuszatésztát, leszűröm. Egy serpenyőben zsiradékon a leszűrt tésztát átpirítom, majd hozzákanalazom a tejfölt, rámorzsolom a túrót, hozzáadom a finomra vágott kaprot, ízlés szerint sózom, összeforgatom.

Tálaláskor az ételt a kisütött szalonnával megszórom.

 

süti beállítások módosítása