Receptjeim gyűjteménye

Oliva

Oliva

Császárgulyás

2022. november 22. - Oliva receptjei

p1200102.JPG

Kaptam néhány adag szürkemarha borjúhúst. Valami szaftos ételre vágytam, de a pörköltet ebben a melegben nem annyira kívántam, másrészt szokás szerint szívesen főztem volna valami újdonságot. Ez az osztrák étel eddig még nem került az asztalunkra, de nagy sikere volt, szerintem lesz ismétlés!
Az új vaslábosomat használtam a főzéshez.

Hozzávalók:
60 dkg borjúcomb, 2 cm-es kockákra vágva,
10 dkg szalonna, kis kockákra vágva,
1 nagy fej hagyma, finomra aprítva,
fél citrom, felkarikázva
1 evőkanálnyi kapribogyó
fél liter húsleves
1 doboz tejföl (kb. 1,5 dl)
liszt, cukor, só, bors

Egy lábosban a szalonnát kiolvasztottam, hozzáadtam a hagymát és a húst. Pár percig kevergetve pirítottam, majd beletettem a citromot, kaprit és lefedve, kis lángon nagyjából öt percig pároltam a saját levében.
Ezután kivettem a citromot (ha tovább marad, kesernyéssé teheti az ételt), felöntöttem a húslevessel, és megsóztam, borsoztam (óvatosan, ha a leves is sós!). Mikor a hús puhára párolódott, az ételt behabartam: a tejfölben elkevertem egy kanál lisztet, és néhány kanállal a gulyás szaftjából is, majd ezt kevertem az ételhez. Csipet cukorral, citromlével állítom be az étel végső ízét.
A körete burgonyagombóc volt és zöldsaláta.

A bejegyzés trackback címe:

https://olivareceptjei.blog.hu/api/trackback/id/tr5317985192

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása