Receptjeim gyűjteménye

Oliva

Oliva

Mandulás cseresznyedzsem

2022. november 23. - Oliva receptjei

cseresznye2_1.jpeg

Nem vagyok az a befőzős típus, talán azért sem, mert amennyi lekvárt és befőttet mi fogyasztunk, azt bőven fedezi az Anyukámtól kapott finom, házi ellátmány.
Néha azonban megszáll az ihlet, másrészt pedig itt van egy csomó cseresznye a hűtőben (szintén a szülői ház kertjéből), nem győzzük enni.
Most egy olyan cseresznyedzsemre vágytam, aminek koktélcseresznye íze van, és örömmel mondhatom, sikerült megvalósítani, ezért le is jegyzem gyorsan. 
Munka nem sok van vele, persze ez abból is adódik, hogy igazán kis mennyiséget dolgoztam fel, így nem kellett órákig magozni és üvegeket mosni. Az üvegeket egyébként modern módszerrel sterilizáltam: elmostam őket, majd még nedvesen betettem őket a mikróba (nyitott szájjal felfelé és természetesen tető nélkül), majd maximális fokozaton egy percig „főztem”.
És akkor a recept:

80 dkg kimagozott cseresznye (mag nélkül legyen 80 dkg)
20 dkg diétás befőzőcukor
5 gramm stabark (növényi alapú zselésítő anyag)
1 fahéjrúd, félbe törve
2 evőkanál vágott mandula
1 evőkanál mandulaaroma

A cseresznye kb. egyharmadát felaprítottam, majd a magozott cseresznyével együtt lábosba tettem. A stabark-ot a cukorral elkevertem és a cseresznyéhez adtam. Beletettem a fahéjrudat is, majd időnként kevergetve felforraltam a gyümölcsöt. Miután a cukor elolvadt, további 5 percig főztem, közben kevergettem, nehogy leragadjon. Levettem a tűzről, kivettem belőle a fahéjrudat és üvegekbe töltöttem (3 kis üveg lett belőle), gyorsan rázártam a fedelét és fejre állítottam az üvegeket. Így szoktam hagyni kihűlni: a forró lekvár a zárófedelet is sterilizálja.

A bejegyzés trackback címe:

https://olivareceptjei.blog.hu/api/trackback/id/tr2317985974

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása