A gyors bejgli receptjét már korábban megosztottam, most egy picit módosítottam rajta, hogy a kinézete is jobban hasonlítson a hagyományoshoz: fényes és repedezett a süti teteje. Tudom, hogy a marcipán nem szokványos bejglitöltelék, de nekünk nagyon ízlett, ezért is gondoltam, hogy megérdemel egy külön posztot.
Hozzávalók egy rúdhoz:
12 dkg túró
10 dkg puha vaj
7,5 dkg porcukor
1 citrom vagy 1 narancs reszelt héja
1 tojás, felverve (egy evőkanállal kiveszek belőle a kenéshez)
25 dkg liszt
7 dkg darált mandula
1 teáskanál sütőpor
Tészta elkészítése:
Krémesre keverem a puha vajat a porcukorral, egy csipet sóval, a citrom- vagy narancshéjjal, majd belekeverem a felvert tojás nagy részét és a túrót is.
Egy másik tálban összekeverem a mandulát a liszttel és a sütőporral, majd a túrós keverékhez adom és összegyúrom.
Lisztezett felületen kb. fél cm vastag téglalapra nyújtom, rákenem a tölteléket:
A töltelék is nagyon egyszerű, hozzávalók:
12 dkg marcipánmassza
11 dkg darált mandula (vagy mandulaliszt)
4 dkg méz
6 dkg aszalt gyümölcs apróra vágva (én 40 gramm vörösáfonyát és 20 gramm kandírozott narancshéjat használtam).
A marcipánmasszát a darált mandulával és a mézzel elmorzsolom, hozzákeverem az aszalt gyümölcsöt is. (Nem fog összeállni a töltelék, morzsás állagú marad, de a kész süteményben már egyáltalán nem lesz száraz). Egyenletesen elosztom a tészta tetején, a peremeknél 1-2 cm-t szabadon hagyok, majd szépen feltekerem a tésztát.
A sütemény tetejét a félretett felvert tojással megkenem.
Sütőpapírral bélelt tepsibe teszem, és 180 fokos sütőben kb. 45 perc alatt megsütöm.










