Receptjeim gyűjteménye

Oliva

Oliva

Lazacos kedgeree

2022. november 15. - Oliva receptjei

p1110292.JPG

Az étel nevét – kedgeree – sajnos nem tudom lefordítani, inkább csak körülírni.
Rizzsel és más hozzávalókkal készült egytálételt jelent, amit főtt tojással szoktak tálalni. Több helyen is úgy olvastam, hogy a kedgeree készítésének szokását az angolok hozták magukkal Indiából. Rengeteg változata van, ennek a sikerén felbuzdulva szerintem a jövőben több receptet is kipróbálok!
Az étel íze felülmúlta a várakozásaimat, nagyon finom a hozzá készült mártás.
Ha nincs paradicsomlé, lehet használni pürét is, de akkor abból kevesebbet és helyette inkább a húsleves legyen több.

Hozzávalók két adaghoz:
15 dkg rizs
10 dkg füstölt lazac, felaprítva
1 tojás

a mártáshoz:
2 dkg vaj
1 fej lilahagyma, felszeletelve
4 gerezd fokhagyma, felszeletelve
2,5 dl paradicsomlé
2,5 dl csirkehúsleves
1 dl főzőtejszín
2 babérlevél
3 szem kardamom
csipetnyi köménymag
csipetnyi őrölt gyömbér (vagy kevés friss, reszelve)
1 mokkáskanál currypor
1 mokkáskanálnyi őrölt kömény
1 evőkanálnyi aprított petrezselyem

A rizst a szokott módon megfőzöm. Míg a rizs fő, elkészítem a mártást.
Ehhez a vajat egy lábosban megolvasztom, beleteszem a hagymát és a fokhagymát, és közepes
lángon kevergetve megpirítom őket. Beleteszem a fűszereket, hozzáöntöm a paradicsomlevet és
a húslevest, majd nagy lángon, fedő nélkül addig főzöm, míg kb. a felére besűrűsödik. Ekkor beleöntöm
a tejszínt, és még egy percig főzöm.
A kész mártásba belekeverem a főtt rizst, a lazacot és a petrezselymet.
Buggyantott tojással tálalom.

Halfilé zöldfűszeres mártással

p1110284.JPG

Könnyen elkészíthető, mutatós és nagyon finom fogás. Gyorsabban megfőztem, mint leírtam az elkészítését.
Hozzávalók:
2 halfilé
egy póréhagyma
1 sárgarépa
1 cukkini

mártáshoz:
2 dkg vaj
2 dkg liszt
2 dl zöldség v. húsleves
1 dl tejszín
1 zöldcitrom leve
3 evőkanál aprított friss zöldfűszer (nálam most petrezselyem, kapor és snidling volt)
só, bors.

Előkészületek:
A pórét forrásban lévő vízben pár percig blansírozom, majd jéghideg vízzel telt tálba dobom. Lecsepegtetem, majd hosszanti irányban félig bevágom, és a rétegeket szépen elválasztom egymástól.
A sárgarépát és a cukkinit vékonyra gyalulom. (Ha van tökgyalu, akkor azzal, de én zöldséghámozóval vágtam vékony szeletekre, majd a szélesebb szeleteket még késsel vékony csíkokra vágtam.
A halat sóval és kevés citromlével bedörzsölöm, és a kiterített pórélevelekbe csomagolom.

Elkészítés:
A mártáshoz a vajat felolvasztom, megpirítom benne a lisztet, felöntöm a zöldséglével, és egy perc alatt mártás sűrűségűre főzöm. Beleöntöm a tejszínt, a citromlevet majd a zöldeket, sózom és borsozom, és leveszem a tűzről.
Egy kis serpenyőben kevés felforrósított olívaolajon megfuttatom a zöldségeket, két percnél tovább ne tartson.
Majd egy másik serpenyőben forró olajon a halszeletek mindkét oldalát 2-2 perc alatt megsütöm, és a tűzet mérsékelve, a serpenyőt lefedve, kb. 6-8 perc alatt készre párolom a halat (az idő függ attól, milyen vastag a halcsomag).

Narancsos csirkesaláta

p1110280.JPG

Egy jó ötlet a maradék főtt csirkehús felhasználásáara!

2 főtt csirkemell, feldarabolva 
2 narancs meghámozva és darabolva
fél fej saláta, felaprítva
1 szálzeller, felaprítva

öntethez:
1 dl natúr joghurt
1 evőkanál aprított petrezselyem
2 evőkanál majonéz
2 teáskanál méz
csipet só, bors, és a narancsok felfogott leve

A narancsot éles késsel úgy hámozom meg, hogy a hártyáját is levágom, majd a narancsot feldarabolom, úgy hogy a kicsepegő narancslevet mindeközben egy tálkában felfogom. Most éppen volt itthon vérnarancs, ezért abból is használtam egyet.
A narancsot a többi hozzávalóval tálra rendezem, az öntet hozzávalóit elkeverem és a salátára locsolom.

Bakonyi betyárleves

p1110259.JPG

Hozzávalók 4 személyre:
5 dkg szalonna, kis kockákra vágva
1 fej hagyma, felaprítva
15 dkg lángolt kolbász, karikákra vágva
25 dkg gomba, felszeletelve
1 liter csontleves
15-20 dkg csipetke
só, bors, kakukkfű, zsálya, őrölt pirospaprika
a habaráshoz 2 dl tejföl és 2 evőkanál liszt.

A szalonnakockákat egy lábosban kisütöm, majd kiveszem és félreteszem. A visszamaradt zsiradékon megpirítom a hagymát, rádobom a gombát, fűszerezem sóval, borssal, kakukkfűvel, pirospaprikával és zsályával, majd ráöntöm a levest (vagy vizet), beleteszem a kolbászt és a félretett szalonnakockákat is. Felforralom, majd letakarva kis lángon kb. negyed óra alatt megfőzöm. Beleteszem a csipetkét is, pár percig főzöm, majd a tejfölben elkevert liszttel behabarom.

Konfitált libacomb

 10734013_1494207240857769_3888393761783842743_n.jpg

Már régóta terveztem, hogy kipróbálom a konfitálást. Ami eddig visszatartott, az a sütéshez szükséges nagy mennyiségű zsír. De – mint tapasztaltam – egyáltalán nem lett zsíros a hús tőle, még több zsírt öntöttem le sütés után, mint amennyit ráöntöttem.

4 db libacomb
egy nagy fej hagyma, karikára vágva
3-4 babérlevél
1 nagy gerezd fokhagyma felszeletelve
egy rozmaringág (vagy szárított rozmaring)
kb. fél liter libazsír, felolvasztva

A combokat sóval és frissen őrölt borssal jól bedörzsölöm.
A hagymakarikákat egy tepsi aljára teszem, és egymás mellé helyezve ráfektetem a libacombokat úgy, hogy a bőrös felül lefelé legyen. (A tepsi akkora legyen, amekkorában pont elférnek a combok egymás mellett, nem baj, ha közel vannak egymáshoz.) A tepsit felöntöm a libazsírral (azért is ne legyen nagy a tepsi, mert akkor kevesebb zsír kell).
Annyi zsír kell, amennyi ellepi a combokat. Beleszórom még az aprított fokhagymát, a babérlevelet és a rozmaringot is.
150 fokra előmelegített sütőben másfél óráig sütöm, majd a combokat megfordítom úgy, hogy a bőrös felük legyen felül.
A hőmérsékletet 130-140 fokra mérsékeltem, és további két óráig sütöttem a húst. Mivel úgy fordítottam meg a combokat, hogy a bőr már éppen ne legyen ellepve a zsírral, így a bőre piros-ropogós lett, a hús viszont isteni omlós, puha és szaftos.
Ha nem esszük meg a húst melegen, akkor a maradék a zsírral leöntve hűtőben sokáig eltartható.
Hagymás tört krumplival tálaltam.

Karácsonyi puding

p1110248.JPG

Nagyon ízlett nekünk ez a puding, igazi karácsonyi íze van! Könnyű elkészíteni, a hozzávalók kimérése tart a legtovább, meg persze a gőzölés.


Hozzávalók:
1 csésze finomliszt
1 csomag sütőpor
1 csésze mazsola, megmosva és rumba áztatva
1 csésze aprított aszalt szilva
1 csésze puha vaj
1 csésze zsemlemorzsa
1 csésze barnacukor
1 csésze tej
fél csésze darabolt mandula
fél csésze darabolt dió
1 csapott evőkanál fahéj
1 kávéskanál őrölt szegfűszeg
1 kávéskanál őrölt szerecsendió
1 narancs reszelt héja (ez semmiképpen ne maradjon ki!!)
(1 csésze = 2,5 dl)

A sütőt 120 fokra előmelegítem.
Az összes hozzávalót jól összegyúrom.
4 darab hőálló formát (nagyobb szufléformát, bögrét vagy tálkát) kivajazok-lisztezek, elosztom bennünk a masszát, és óvatosan lenyomkodom, tetejét alufóliával lezárom.
Egy tepsibe állítom a formákat, és forró vízzel feltöltöm a tepsit úgy, hogy a formákat félig ellepje.
Az előmelegített formában másfél órán keresztül gőzölöm.
Ha kész, tányérokra borítom (melegen és hidegen is tálalható, mi hidegen ettük).
A tetejére csokiöntetet készítettem 10 dkg csoki és 5 dkg vaj összeolvasztásával.

Stahl Judit recepje alapján

Rózsaszín libamell libamájjal, tokaji aszús mártással

p1110235.JPG

Ezt a finom ételt gyorsabb elkészíteni, mint a receptet leírni!

Hozzávalók:

1 nagy libamell
25 dkg libamáj,
egy alma
egy evőkanálnyi mazsola megmosva, és kevés tokaji aszúba áztatva
2 dl tokaji aszú
5 dkg jéghideg vaj

A sütőt 180 fokra előmelegítem, és beteszek egy kis sütőtálat is melegedni.
A libamell bőrét átlósan bevagdosom, majd a húst sóval és borssal jól bedörzsölöm.
Forró serpenyőbe teszem a bőrös oldalával lefelé. Kicsit lenyomom, hogy a zsír jól kisüljön belőle. Három perc múlva megfordítom, és a másik oldalán is elősütöm két percig, majd az előmelegített sütőtálra áttéve sütőbe tolom, és kb. negyed óra alatt készre sütöm. Ekkor kiveszem és letakarva pihentetem.
Miközben a libamellem még a serpenyőben sül, a májat másfél centi széles szeletekre vágom, sózom és borsozom.
Amint átteszem a mellet a sütőbe, a serpenyőbe máris teszem a májszeleteket (előtte kicsit mérsékelek a hőfokon), és fedő nélkül, oldalanként 2-3 perc alatt a májat is megsütöm. Tálra teszem, és tálalásig melegen tartom.
Amíg a máj sül, az alma magházát kiveszem, és fél centis karikákra vágom.
Ha a serpenyőben túl sok lenne a kisült zsír, akkor leöntök belőle, de maradjon benne egy kevés, mert a visszamaradt zsiradékon megpirítom az almákat, egy-két perc alatt ez is készen van, kiveszem.
A serpenyőbe beszórom a mazsolát, hozzáöntöm az aszút, és kb. öt percig nagy hőfokon forralom, majd beleteszem a kockára vágott hideg vajat, amit rázogatással felolvasztok benne, így sűrítve a mártást.
Tálaláskor a mellet felszeletelem, az almakarikákra májat ültetek, és köré locsolom az aszús mártást.
Burgonyafánkot tálaltam még hozzá.

Lazacfelfújt

p1110225.JPG

Ezt a felfújtat előre meg lehet sütni, és tálaláskor csak újramelegíteni kell, így megkönnyítheti a vendégvárós vagy ünnepi vacsorák előkészületeit.

Hozzávalók 6 adaghoz:
4 dkg vaj
2,5 dkg finomliszt
3 dl tej
8,5 dkg krémsajt (pl. Philadelphia)
2 evőkanál aprított kapor
3 nagy tojás
8,5 dkg lazac, kis darabokra vágva
fél citrom reszelt héja

valamint a tálaláshoz még tejföl és lazac.

A vajat, a lisztet és a tejet egy kis lábosban, kevergetve sűrűre összefőzöm (mint a besamelt). Hozzákeverem a sajtot, a kaprot, sóval és borssal ízesítem, majd félreteszem kicsit hűlni.
A sütőt előmelegítem 200 fokra. 6 felfújtformát kivajazok, és az aljára mindegyiknek teszek sütőpapírt is.
A masszába keverem a tojássárgáját, a lazacot és a citromhéjat, majd óvatosan a tojások fehérjéből vert kemény habot is, majd az előkészített formákba kanalazom.
Egy tepsibe teszem a formákat, majd a tepsibe annyi hideg vizet öntök, hogy a formáknak kb. feléig érjen.
Az előmelegített sütőben 15 percig sütöm, majd kiveszem, és teljesen kihűtöm. (Délelőtt elkészítettem, és este tálaltam, így addig a formákkal együtt hűtőbe tettem.)

Sütőpapírból kivágtam 6 db négyzetet, akkorát, hogy egy-egy felfújt elférjen rajta. A kihűlt felfújtakat óvatosan ezekre a sütőpapír-négyzetekre kiborítottam, sütőlapra tettem (a forma aljáról rátapadt sütőpapírt el kell dobni). A tetejükre 1-1 kanál tejfölt kentem.
200 fokra előmelegített sütőben 15 perc alatt készre sütöttem.
Friss lazacdarabokkal tálaltam.

A recept szerint kihűtéskor a felfújt összeeshet, de ez nem baj, mert a tálalás előtti sütéskor újra felpuffad. Nekem szinte csak leheletnyit esett össze, és tálaláskor is szépen megtartotta az alakját.
Forrás: GoodFood

Gyümölcskenyér

p1110194.JPG

Az adventi, karácsonyi időszakban legalább egy gyümölcskenyeret kell sütni! Ez egy jó gazdag változat, Stahl Judit receptje alapján.

Hozzávalók:
30 dkg vaj
30 dkg liszt
15 dkg nádcukor
5 tojás
1 citrom reszelt héja
1 cs. vaníliás cukor (igazi vaníliával)
1 kávéskanál sütőpor
csipet só és fahéj
valamint a tészta súlyával kb. egyező súlyú, ízlés szerinti mag és gyümölcs vegyesen, darabolva:
pl. dió, mogyoró mandula
kandírozott narancs- vagy citromhéj
aszalt gyümölcsök.

A vajat robotgéppel habosra keverem, majd a cukrot is hozzáadva tovább keverem. Folyamatosan tovább keverve egyesével hozzáadom a tojások sárgáját.
Közben a tojásfehérjéből a vaníliás cukorral kemény habot verek.
A lisztet a sütőporral, sóval, fahéjjal, citromhéjjal elkeverem.
Ezután a vajas keverékbe részletekben és váltogatva belekeverem a lisztet és a tojáshabot, de ezt már kézzel. Végül óvatosan beleforgatom a gyümölcsöket is.
Vajjal és morzsával kikent formában, 180 fokra előmelegített sütőben készre sütöm (kb. 45 perc, tűpróbázni kell).
Ha kihűlt, csokoládéval bevonom.
Én most fél adag tésztát kevertem (azért nem lett olyan magas), amihez kb. 40 dekányi vegyes gyümölcsöt, diót használtam.

Kinder bueno

p1110185.JPG

Igazi kalóriabomba, és sajnos ellenállhatatlanul finom!

A tészta hozzávalói:
6 db tojásfehérje
6 evőkanál cukor
2 evőkanál liszt
2 evőkanál zsemlemorzsa
fél csomag sütőpor

valamint:
fél üveg mogyorókrém
15 dkg apróra vágott dió
kb. 40 db négyzet alakú háztartási keksz

A krémhez:
fél liter tej
6 tojás sárgája
25 dkg cukor
1 csomag vaníliás puding
3 evőkanál liszt
10 dkg csokoládé
25 dkg vaj
3 dl tejszín

A tésztához a fehérjéből habot verek, beleforgatom a többi hozzávalót, és sütőpapírral bélelt tepsibe teszem (kb. 25x35 cm.es). Rászórom a diót és 170 fokos sütőben megsütöm (tűpróba!)
A megsült, de még meleg tésztát mogyorókrémmel megkenem.
Amíg a tészta sül, addig a tejből, tojássárgájából, lisztből, cukorból és vaníliás pudingból sűrű krémet főzök. Két részre osztom, és az egyikbe belekeverem a felolvasztott csokit.
Ha a krém kihűlt, a vajat elfelezem és a két krémhez keverem.

Összeállítás:
A mogyorókrémes tésztára a sárga krémet kenem, ezt kirakom tejbe mártott háztartási keksszel, erre jön a csokis krém, utána a kemény habbá vert tejszín.
Tetejére csokit reszelek díszítésnek.

süti beállítások módosítása