Receptjeim gyűjteménye

Oliva

Oliva

Paella

2022. november 09. - Oliva receptjei

p1080570.JPG

Hozzávalók:

1 szál kolbász (gyulai) karikára vágva

1 csirkemell, kockákra vágva

1 csomag tirgrisrák farok

1 kis üveg kagylókonzerv

1 fej hagyma, aprítva

2-3 gerezd fokhagyma, aprítva

csipet sáfrány

1 nagy paradicsom, hámozva, magozva, kis kockára vágva

1 liter húsleves

2 bögre kerek szemű rizs

Egy nagy serpenyőben kevés olajat hevítek, és csirkét, kolbászt, rákot külön-külön egymás után pár percig elősütöm, és mindent kiveszek a serpenyőből.

A serpenyőbe ezután öntök még egy kevés olajat (ha szükséges), és megpárolom rajta a hagymát és fokhagymát, majd a rizst beleöntöm, jól elkevergetem és ráöntöm a húslevest és beleteszem a sáfrányt. Tíz percig nagy lángon főzöm fedő nélkül, majd hozzáadom a  paradicsomot, húst, kolbászt, rákot, kagylót. Alacsony lángon, kevergetés nélkül további 10 percig főzöm, majd a tüzet elzárva letakarom és fedő alatt öt percig pihenni hagyom.

(Rob Fennie receptje alapján)

Sertéskaraj zöldséges palacsintával

p1080974.JPG

Az eredeti recept szerint egy egész darab csontos karajból kell készíteni, amit elősütés és mázzal kenés után sütőben  kell megsütni, majd készen felszeletelni, de én véletlenül szeletelt karajt vettem :)

Hozzávalók:

4 szelet sertéskaraj

máz:

6 dkg méz

4 közepes paradicsom, meghámozva, kimagozva, feldarabolva

1-1 késhegynyi fahéj, őrölt chili, szerecsendió és szegfűszeg.

Palacsinta:

20 dkg liszt

2 tojás

2 dl tej

csipet só

10 dkg aprított paraj

8-8 dkg gyufaszálra vágott cukkini, sárgarépa, zeller, póréhagyma és piros kaliforniai paprika

1 evőkanál olaj, só, bors.

Mártás:

1 nagy fej lilahagyma kockára vágva

1 dl vörösbor

kevés keményítő

 A mézet lábasban felhevítem, hozzáadom a paradicsomot és a fűszereket, és forralással besűrítem.

Közben egy serpenyőben kevés forró olajon a hússzeleteket elősütöm, majd a mázzal bekenem, és kis lángon, lefedve, egy kanálnyi fehérbort (vagy húslevest) aláöntve 20 perc alatt megpárolom.

A palacsinta hozzávalóit összekeverem, és kis, kör alakú palacsintákat sütök belőle.

A zöldségeket kevés forró olajon átpirítom, ízesítem.

A mártáshoz a hagymához hozzáadom a hússütésből visszamaradt pecsenyelevet és a bort, beforralom, és kevés, hideg vízzel elkevert keményítővel besűrítem.

Tálaláskor négy palacsintát egymásra helyezek, közé a zöldségkeverékből rakok, melléadom a húst és kevés hagymás mártást.

Keleties csirkeleves

p1080965.JPG

Nem autentikus, de nagyon finom :)

Hozzávalók:

 1 csirkemell, kb 2-3 cm hosszú, vékony csíkokra vágva

1 sárgarépa, gyufaszál méretűre vágva

1 szál póréhagyma, gyufaszál méretűre vágva

1 chilipaprika, kimagozva és felkarikázva (aki nem szereti a csípőset, kihagyhatja)

 1 tojás

1 evőkanálnyi aprított zeller- vagy petrezselyemlevél.

A levesalaphoz:

fél liter forró csirkeleves

1 lime kifacsart leve

1 evőkanál méz

2-3 evőkanál szójaszósz.

 Lábosban kevés olajat hevítek. Megpirítom rajta a csirkemellcsíkokat és a zöldségeket, majd ráöntöm az összekevert levesalapot, és fedő alatt, közepes lángon, kb. tíz perc alatt megfőzöm.

Közben felverem a tojást, hozzáadom az aprított zellerlevelet, és egy serpenyőben egy kis omlettet sütök, majd ha kész, ezt is gyufaszál méretű csíkokra vágom, és az elkészült levesbe teszem.

Azonnal tálalom.

Waldorf-saláta

p1080808.JPG

Hozzávalók:

1 zellergumó

1 nagy alma

10-15 dkg ementáli sajt

1 marék dió

1,5 dl tejszín

majonéz, mustár, só, bors, citromlé, pici cukor.

A zellert hámozom, és gyufaszál méretű darabokra vágom. Az almát és a sajtot is hasonló méretűre vágom. A diót durvára darabolom. Mindezt a következő öntettel összeforgatom:

A tejszínt lazán felverem, belekeverek kb. 4 evőkanálnyi majonézt, egy teáskanálnyi mustárt, kevés citromlevet és cukrot és friss borsot. Ízlés szerint sózom.

Farsangi fánk

p1080958.JPG

Ez a fánk gyorsan elkészül, mert nem kell keleszteni, és a tészta is finom édes, bár kicsit tömörebb, mint a kelesztett változat.

Hozzávalók:

3 tojás

15 dkg cukor

5 dkg puha vaj

2 dl tej

1 csomag vaníliás cukor

1 csipet szerecsendió

65 dkg liszt

1 csomag sütőpor

a sütéshez olaj.

Összekeverem a vajat, a cukrot, vaníliáscukrot és a tojást. Hozzáadom a tejet, vaníliáscukrot, szerecsendiót,   és a lisztet, amibe előzőleg a sütőport elkevertem.

A tésztát egy cm vastagra nyújtom, kiszaggatom úgy, hogy közepén lyuk legyen (én egy pohárral szoktam szaggatni és egy kb. 2 cm átmérőjű kiszúróval lyukasztom ki a közepét).

Felforrósítom az olajat, majd a fánkokat oldalanként 1-2 perc alatt megsütöm (fontos, hogy lyukas legyen a közepe, mert különben nem sülne át.)

 Lekvárral tálalom.

Szezámmagos csirkemell brokkolival, szójás mártogatóssal

p1080952.JPG

Ez az egyik kedvelt gyors vacsoránk, nagyon régóta készítem, a receptjét a GoodFood-ban találtam.

Hozzávalók:

 2 db csirkemellfilé

1 tojás

14 dkg friss kenyérmorzsa

1 teáskanál kínai ötfűszer keverék

3 teáskanál szezámmag

 1 fej brokkoli

 szósz:

1 citrom leve

1 lime leve

1 teáskanál barnacukor

3 teáskanál szójaszósz

A mellfiléket mérettől függően három-öt darabra vágtam. Összekevertem a morzsát a fűszerrel és a szezámmaggal. A húsdarabokat először a felvert tojásba, majd a morzsába forgattam. Sütőpapírral bélelt tepsire fektettem őket, és 200 fokon 25-30 perc alatt készre, ropogósra sütöttem. (olaj nem kell alá!)

A brokkolit darabokra szedtem, és sós-citromleves forró vízben 4 perc alatt megfőztem. (Egy kanálnyi citromlé a főzővízben segít megtartani a brokkoli szép zöld színét.)

 A szósz hozzávalóit összekevertem, és kis tálkában tálaltam a hús és zöldség mellé.

Háromszínű fonott kalács

p1060768.JPG

Ezt a receptet egy nagyon kedves ismerősömtől kaptam, aki isteni sütiket tud sütni. Én csak egy fél adagot készítettem, mert abból is egy nagy kalács lesz, de leírom az eredeti receptet. A fotó sajnos régi, és nem túl jó minőségű :(

Hozzávalók:

 80 dkg liszt

5 dkg élesztő

fél liter tej

1 dl olaj

1 csomag vaníliás cukor

3 evőkanál porcukor

3 tojás sárgája

25 db édesítő pl. sacherin

csipet só

1 csomag vaníliás puding

1 csomag puncs puding

1 csomag csoki puding

 Az élesztőt cukros tejben felfuttatom. Az édesítőket kevés langyos tejben feloldom.

A hozzávalókat – a pudingporok kivételével – összegyúrom.

A tésztát három részre osztom, mindegyikhez hozzákeverek egy-egy pudingport, és kevés tejjel lazítom a tésztát, ha szükséges. Ezután a mindegyik tésztacipót még elfelezem, így hat cipót kapok, melyeket megkelesztek, és vegyes színösszeállítással két kalácsot fonok.

Tepsibe teszem, még fél órát pihentetem, majd 180-200 fokon megsütöm. A sütőből kivéve a tetejét cukros tejjel megkenem.

Csirkemell Geréb-módra

 p1060756.JPG

4 db csirkemellfilé

4 szelet főtt, füstölt tarja

kevés liszt

1,5 dl tejszín

csemege uborka, kapribogyó, zöldbors ízlés szerint

1 citrom leve és reszelt héja

5 dkg fetasajt

A csirkemellet kiklopfolom, egy-egy szelet tarját fektetek rájuk, majd mindegyiket felgöngyölöm, összetűzöm, lisztbe forgatom, olajon körbesütöm.

Felöntöm tyúkhúslevessel, és puhára párolom. Ekkor annyi tejszínt öntök hozzá, hogy a szaft mennyisége elegendő legyen, majd kicsit összevagdalt kapribogyót, gyufaszálra vágott ecetes uborkát és zöldborsot teszek hozzá, és a mártásba morzsolom a fetát is. Végezetül citromhéjjal és kevés citromlével ízesítem.

Gombás rizzsel tálalom.

- Váncsa István receptje -

Szusi

 A szusi készítését hosszú ideig tanulják japánban a szakácsok. Egyszerű változattal azonban otthon is érdemes megpróbálkozni. Én maki-tekercseket szoktam készíteni, ha nem jutok jó minőségű nyers halhoz, akkor más egyéb tölteléket: rákhúst, avokádot, uborkát, tojásomlettet, füstölt lazacot stb. használok. Ezeket hosszú, vékony szeletekre vágom.

A rizsről: csak szusirizsből lehet igazán jó szusit készíteni, a hazánkban köretként megszokott hosszú szemű fajtával szerintem még próbálkozni sem érdemes.

 A rizst így készítem:

2 bögrényi szusirizst tésztaszűrőbe teszek, és folyó víz alatt alaposan átöblítem. Akkor jó, ha a lecsöpögő víz már áttetsző.

Lábosba teszem, felöntöm 2 bögrényi hideg vízzel, és fél óráig állni hagyom.

Ezután tűzhelyre téve felforralom, majd még 1 percig forralom, utána lassú tűzön 20 percig főzöm. Leveszem a tűzről és pihentetem még 10 percig, majd tálba szedem.

Ezalatt összekeverek 2-3 evőkanálnyi cukrot fél deci rizsecettel és egy teáskanál sóval, majd ezt a keveréket a rizshez öntöm, elkeverem, és hagyom kihűlni.

A norilapot* (szárított algalap) kb. fél cm vastagon a rizzsel beborítom, közepébe teszem a tölteléket, szorosan felcsavarom, és éles késsel szeletelem.

 Savanyított gyömbérrel, wasabival és szójaszósszal tálalom.

 (*A norilapokat töltés előtt száraz teflonserpenyőben picit megpirítom. A feltekeréshez nagy segítség egy bambuszpálcikákból fűzött lap.)

Tonhalas tészta

p1080606.JPG

Azért is kedvelem az olasz tésztákat, mert a legtöbbjük elkészítése nem tart tovább 20-25 percnél, mégis szuper vacsora lesz belőle. 

Hozzávalók 2 főre:

20 dkg tészta

1 gerezd fokhagyma, apróra vágva

3 nagyobb paradicsom, kis kockákra vágva

15 dkg tonhal (konzerv), darabos

olivaolaj

só, frissen őrölt bors

parmezán

2-3 ek. aprított petrezselyem

A tésztát bő, sós vízben kifőzöm. Közben egy serpenyőben a fokhagymát és a petrezselymet közepes lángon, pár percig párolom, hozzáadom a paradicsomot, csipet sót és további 5 percig párolom. Hozzáadom a tonhalat is, majd a tűzről leveszem, beleforgatom a kifőtt tésztát, frissen őrölt borsot szórok rá. Tálaláskor parmezánforgácsokkal megszórom.

süti beállítások módosítása