Receptjeim gyűjteménye

Oliva

Oliva

Pácolt camembert

2022. november 16. - Oliva receptjei

p1120724.JPG

Ezt az ételt nyáron önmagában könnyű vacsorára szoktam készíteni, vagy pedig kiflikarikán, esetleg pirítóson tálalva előételként. Remek vendégváró falatka.

1 camembert sajt
1 nagy paradicsom
8-10 fekete olívabogyó
1 lime reszelt héja
olívaolaj
citromlé
só, bors

A sajtot felkockázom.
A paradicsomot kimagozom, és kis kockákra vágom.
Az olívabogyót is felaprítom, majd mindent tálba teszek, ráreszelem a lime héját, meglocsolom 1-2 evőkanál citromlével, sózom, borsozom, és meglocsolom 4-5 evőkanálnyi olívaolajjal. Pár óráig hűvös helyen tartom, hogy az ízek jól összeérjenek.

Gombás zöldbableves

p1120775.JPG

Egyszerű hozzávalók, egyszerű recept - remek végeredmény!

1 vöröshagyma, felkockázva
1 gerezd fokhagyma, felaprítva
1 kisebb szárzeller, felaprítva
2-2 dkg vaj
30 dkg zöldbab
5 csapott evőkanál árpagyöngy (gersli)
8 fej gomba
2 dl tejföl
2 csapott evőkanál liszt
só, bors, tárkony, friss petrezselyem
1 liter húsleves

A vajon a hagymát, zellert és fokhagymát megpárolom. Hozzáadom a zöldbabot, további tíz percig párolom, majd ráöntöm a levest, fűszerezem egy teáskanálnyi tárkonnyal és némi borssal. Sózni csak óvatosan, mert a leves már sós! Belekanalazom a gerslit is, majd közepes lángon fél óra alatt megfőzöm. Közben vajon megpirítom a gombát, a leveshez adom, majd a liszttel elkevert tejföllel a levest behabarom.
Friss petrezselyemmel megszórva tálalom.

Mézzel fényezett kacsacomb lencseágyon

p1120748.JPG

A rozmaringos-mézes páctól nagyon finom ízletes és ropogós lesz a kacsa bőre. Ha valaki hagyományosan szeretné megsütni a kacsát, akkor is javaslom, hogy a majdnem készre sült kacsát kenegesse meg vele – finom lesz!

2 kacsacomb
2 sárgarépa
2 fehérrépa
1 szál zeller
20 dkg lencse
2 evőkanál méz
1 teás narancslikőr
1 evőkanál aprított friss rozmaring

A kacsacombot 1 liter sós vízbe teszem, felforralom, a keletkező habot leszedem, majd lefedve lassan fél óráig főzöm.
A répákat és a zellert megtisztítom, felkarikázom.
A megfőtt combokat kiveszem a főzőlevéből, amiből egy fél liternyit hagyok a lábosban, a többit kiöntöm. A visszamaradt lébe teszem a lencsét és a zöldségeket és fél óra alatt megfőzöm.
A kacsacombot lecsepegtetem és átteszem egy tepsibe, aminek az alján rácsbetét van. Sózom, borsozom és 200 fokra előmelegített sütőbe teszem, Kb. negyed óráig sütöm, ezután kiveszem, megkenegetem a méz-likőr-rozmaring keverékével és további 15 percig sütöm. Közben néhányszor még megkenegetem a mézes mázzal.

 



Tonhalas tésztasaláta

p1120679.JPG

Azon túl, hogy finom, azért szeretem még ezt a tésztasalátát, mert egyrészt szinte mindig van itthon mindegyik hozzávaló, másrészt az elkészítési ideje pont annyi, amennyi a tészta főzési ideje.

Hozzávalók 2 személyre:
20 dkg masnitészta
16 dkg olajos tonhal (konzerv)
2 evőkanál kapribogyó
20 db fekete olívabogyó, feldarabolva
1 szardellafilé
1 kis gerezd zúzott fokhagyma
3 evőkanál citromlé
bő fél dl olívaolaj
só, bors
1 csomag petrezselyemzöld aprítva

A tésztát megfőzöm, és – mivel saláta lesz belőle – hideg vízzel leöblítve lehűtöm és lecsepegtetem.
Közben a tonhalkonzervet is lecsepegtetem és egy nagyobb salátástálba teszem. Hozzáadom az olívabogyót, kapribogyót, szardellát, fokhagymát, citromlevet és az olívaolajat, ízesítem sóval és borssal, majd jól összekeverem őket. Beleteszem a tésztát és a petrezselymet is, átforgatom és tálalás előtt legalább fél órát hűvös helyen tartom, hogy az ízek összeérjenek.

 

Szekszárdi-tál

p1120650.JPG

Ez a desszert Szekszárdon és környékén éppoly népszerű a cukrászdákban, mint máshol a somlói galuska. Érdekes módon azonban az ország más pontján szinte teljesen ismeretlen. Az igazi szekszárdi-tál gyerekkoromban az volt, amit a cukrászdában árultak, persze aztán megszülettek a házi receptek is, amelyek már majdnem olyanok voltak mint az igazi, de azért mégsem…
A saját családi receptünk elveszett, ezt a leírást pedig úgy szereztem, hogy a Food and Wine oldalán kommentet írtam egy cikkhez, amiben azt is leírtam, hogy szeretném megszerezni ennek a sütinek a receptjét. És egy kedves lánytól – teljesen ismeretlenül –meg is kaptam, ezúton is köszönöm neki.
Az elkészítés végtelenül egyszerű, íme a hozzávalók:
1 nagy csomag babapiskóta (kb. 30-40 darab)
3 tojás
4 evőkanál cukor
4 evőkanál liszt
4 dl tej
10 dkg étcsoki
5 dkg mazsola (rumba áztatva)
2-3 dl tejszínből vert hab

Egy serpenyőben összekeverem a tojássárgákat a cukorral, liszttel és a tejjel. Közepes lángon, habverővel folyamatosan kevergetve addig főzöm, amíg besűrűsödik, majd beledobálom a kockára darabolt étcsokit, és a tűzről levéve még addig keverem, míg a csoki felolvad.
Kicsit hűlni hagyom a csokis krémet, ezalatt a tojások fehérjéből kemény habot verek, majd hozzákeverem a csokis krémhez.

Egy tálban rumos tejbe áztatott piskótákat és a csokis krémet több rétegben lerakom, a rétegek közé mazsolát szórok.

Tálalásig legalább 1-2 órára behűtöm, majd kanállal tányérra teszem, tetejére tejszínhabot nyomok.

Tippek:
- babapiskóta helyett 4-5 tojásból sütött piskóta is használható
- mazsola helyett pedig meggybefőttel is készíthető.

Halfilé hollandi mártással és spenótos tésztával

p1120644.JPG

Ma ismét egyszerű és gyors ebédünk volt. A hollandi mártást nagyon ajánlom annak, aki például karácsonykor a szokásos sült vagy rántott halat szeretné egy kis új ízzel feldobni. A lime és a bor is helyettesíthető citromlével, a lényeg az, hogy legyen benne valami savanykás összetevő is.

Hozzávalók 2 személyre:
kb. 35 dkg halfilé (pangasiust vettem, de pontyból vagy más szálkátlanított halfiléből is jó)
1 doboz friss bébispenót-levél (kb. 10 dkg)
3-4 közepes paradicsom, cikkekre vágva
1 fej fokhagyma, felaprítva
15 dkg tagliatelle tészta
kevés citromlé
liszt a hal bundázásához
olívaolaj és napraforgó étolaj

A mártáshoz:
2 tojás sárgája
1 fél lime leve
fél dl száraz fehérbor
csipet cukor, só és bors
10 dkg olvasztott vaj
1 evőkanálnyi aprított kapor

A halat kis darabokra vágom, sóval és kevés citromlével fűszerezem. Megforgatom lisztben és forró étolajban kisütöm.

A tésztát kifőzöm, leszűröm és lecsepegtetem (nem öblítem le hideg vízzel!). Mikor a tészta már majdnem kész, egy nagyobb serpenyőbe 2-3 evőkanálnyi olívaolajat öntök, beleteszem a fokhagymát és közepes lángon picit sütöm, de ne égjen meg! Beleteszem a paradicsomot, egyet keverek rajta, majd ráteszem a leszűrt, lecsepegtetett tésztát és a spenótot is. A lángot már elzárom a serpenyő alatt, és a tésztát jól összeforgatom a többi hozzávalóval. A spenót a tészta hőjétől fog összeesni és megpárolódni.

A mártáshoz a tojássárgákat egy habverő segítségével összekeverem a limelével, borral, sóval, cukorral és borssal. Vízgőz fölött habosra keverem, majd a gőzről levéve hozzákeverem az olvasztott vajat úgy, hogy a vajat csak vékony sugárban, lassan adagolom. Amikor kész, belekeverem a kaprot is.

Tippek:
Amíg a tészta főtt, a tésztafőző lábos tetején elkészítettem a mártást (egy perc alatt felhabosodik a tojás.) Csak arra kell ügyelni, hogy a tojásos edényünk alja ne érje bele a forró vízbe, mert akkor kicsapódik a tojás és rántotta lesz belőle!

Boeuf Bourguignon - Francia marharagu

p1120540.JPG

Amikor megnéztem a Julia és Julie című filmet, azonnal elhatároztam, hogy ezt a marharagut mindenképpen meg kell főznöm! Csak éppen akkor a nyári kánikula kellős közepén voltunk, és könnyedebb ételekre vágytam. Most viszont eljött az ősz, itt volt az ideje, hogy elkészítsem ezt az igazán kiváló ételt.
A leírás hosszadalmas, de egy kis gyakorlattal már nem nehéz megfőzni!

Hozzávalók 4 személyre:
18 dkg füstölt szalonna, ha lehet, bőrével együtt
1,5 kg ragunak való marhahús, 3-4 cm-es kockákra vágva
1 sárgarépa, felszeletelve
1 hagyma, felszeletelve
2 evőkanál liszt
5 dl testes vörösbor
4-5 dl húsleves
1 evőkanál paradicsompüré
2 gerezd fokhagyma, összetörve
kakukkfű
1-2 babérlevél
só, bors, olivaolaj

A hagymához:
Kb. 20 darab gyöngyhagyma
vaj, olivaolaj, kevés húsleves

A gombához:
45 dkg gomba, lehetőleg kis fejű (ha nagyobb, akkor félbe, negyedekbe vágom)
vaj, olivaolaj, csipet kakukkfű és bors

1. A szalonna bőrét levágom, majd a szalonnát feldarabolom kb. 3 x 0,5 cm-es darabokra és forrásban lévő vízben 5 percig főzöm. (A bőrt is). Leszűröm, hagyom megszáradni. (Ha főtt szalonnát vettünk, ez a lépés kimaradhat.
2. Egy nagy, magasabb falú serpenyőbe egy evőkanálnyi olívaolajat öntök, beleteszem a szalonnát és közepes lángon addig sütöm, amíg a szalonna halványan megbarnul. A szalonnát szűrőkanállal kiveszem és félreteszem.
3. A kiolvadt zsiradékot felforrósítom. Közben a kockára vágott húst szárazra törlöm, majd a forró olajon megpirítom. Egyszerre ne legyen sok hús a serpenyőben, inkább több adagban süssünk rá barna kérget. A húst szűrőkanállal kiveszem, a szalonnához teszem.
4. Ezután a visszamaradt olajban megpirítom répát és a hagymát, majd hozzáadom a szalonnát és a húst is. Sózom, borsozom, megszórom a liszttel, majd kevergetve kicsit pirítom, hogy a húsdarabokat egyenletesen bevonja a liszt. Hozzáöntöm a bort, és annyi húslevest, hogy a húst teljesen ellepje. Beleteszem a paradicsompürét, a fokhagymát, egy fél teáskanálnyi kakukkfüvet, babérlevelet és a szalonnabőrt. Felforralom, majd lefedve, takaréklángon kb. 2,5 – 3 óra alatt készre főzöm. (Vagy sütőben 160 fokon készítem el).
5. Közben egy serpenyőben 1 evőkanálnyi olajat és vajat hevítek. Rádobom a gombát, és a serpenyőt rázogatva pár perc alatt megpirítom. Közben kevés sóval és kakukkfűvel ízesítem. A megpirult gombát félreteszem.
6. Egy másik serpenyőben szintén kevés vajat és olajat hevítek. Beleteszem a hagymát, világosbarnára pirítom, majd sózom és kevés húslevest ráöntve 15-20 perc alatt megpárolom. (Én most konzerv hagymát használtam, így csak 5 percig pároltam.)
7. Ha a hús megpuhult, az egész ragut szűrőbe öntöm. A levet természetesen felfogom, majd visszaöntöm a serpenyőbe. Ha túl sok a lé, akkor forralással kicsit még besűrítem (de ha kevés, adok hozzá még húslevest). A szűrőből a húsdarabokat kiszedegetem és visszateszem a serpenyőbe (a visszamaradt zöldségekre már nincs szükség, kidobhatjuk). A raguhoz keverem a gombát és a hagymát, összemelegítem és kész is.
8. Tálaláskor friss petrezselyemmel megszórom. Vajas főtt burgonyával vagy burgonyagombóccal körítem.

Julia Child receptje alapján

Női szeszély

p1120546.JPG

Hozzávalók a tésztához:
7 dkg puha vaj
11 dkg porcukor
7 dkg darált dió
3 tojás
1 evőkanál zsemlemorzsa
3 dkg liszt

valamint: 2-3 evőkanálnyi málnalekvár, 4-5 tojás fehérje, 14 dkg kristálycukor

A tésztához habosra keverem a tojások sárgáját a porcukorral és a vajjal. Hozzákeverem a diót, lisztet, zsemlemorzsát, majd óvatosan beleforgatom a tojások keményre vert habját.
Egy kb. 20-30 cm-es vajazott, zsemlemorzsázott tepsibe öntöm a tésztát, és 180 fokon világosra sütöm (kb. 20 perc). Kiveszem, vékonyan megkenem málnalekvárral, és rásimítom a kemény habbá vert, cukros tojáshabot. Visszateszem a sütőbe és készre sütöm. Ha kihűlt, kockákra vágom.

Boszorkánymáglya

p1120558.JPG

Negyed óra alatt, könnyen elkészíthető desszert, és még sütni sem kell!

16 db babapiskóta
1 csomag gesztenyepüré (20 dkg)
2 dl tejszín
5 dkg csokoládé
1 dl tej
fél dl rum

A gesztenyét almareszelővel lereszelem (vagy krumplinyomóval is össze lehet törni).
A rumot és a tejet összekeverem, belemártom a piskóták felét, és egymás mellé lefektetem őket. Rászórom a gesztenye egyharmadát, majd arra rakom a második sor áztatott babapiskótát. Megszórom a gesztenye kétharmadával.
A tejszínt kemény habbá verem, és habzsákkal a gesztenye tetejére nyomom, majd végül a máglyát olvasztott csokival meglocsolom.
Tálalásig hűtőben tartom.

 

Kínai csirkeleves

p1120616_1.jpg

Ha húslevest főzök, akkor abból mindig nagyobb adag készül.  Amit nem eszünk meg, azt leszűröm és adagonként lefagyasztom. Rizottóhoz vagy más levesekhez alapléként használom fel. Ez történt most is, a hétvégi húsleves született újjá távol-keleti módra.

Hozzávalók:
1 liter húsleves
1 csirkemellfilé
1 tojásfehérje
2 evőkanál kukoricakeményítő
7 dkg gomba (én most shiitake-t vettem), ha nagyobb fejek, akkor feldarabolva
7 dkg bambuszrügy
2-3 újhagyma, felkarikázva
4 evőkanál szójaszósz
friss gyömbérből kb. egy cm-es darab, lereszelve.

A húslevest felforralom, közben a csirkehúst vékony csíkokra vágom (kb. 2 x 0,5 cm-esre). A tojásfehérjét csomómentesen elkeverem a keményítővel és beleforgatom a csirkehúst, hogy minden darabot jól bevonjon a keményítős massza.
Beleteszem a húst a forró levesbe, hozzáadom az újhagymát, gombát és a bambuszrügyet is. Hozzákeverem a szójaszószt és a gyömbért, és 3-4 percig főzöm, majd tálalom.

süti beállítások módosítása