Receptjeim gyűjteménye

Oliva

Oliva

Buffalo csirkeszárny kéksajtos mártogatóssal

2022. november 23. - Oliva receptjei

buffalo.JPG

Nem gyakran szoktam olajban sült ételeket készíteni, de ezt a receptet mindenképpen szerettem volna kipróbálni. Hagyományos étolaj helyett kókuszzsírt használtam, így egészségesebb.
A recept érdekessége, hogy a szárnyakat sütés után meg kell fürdetni a szószban, így kapja meg a végső ízét.
Nagyon jól passzol hozzá a kéksajtos mártogatós vagy az amerikai káposztasaláta.
Megéri kipróbálni, nagyon finom, nem véletlenül kedvelt recept világszerte.

A csirke fűszerezéséhez:
só, zellersó, őrölt pirospaprika, liszt

A szószhoz:
5 dkg vaj
1 evőkanál csípőspaprika-szósz (hot sauce), de ha csípősen szereted, több is lehet
2 evőkanál fehérborecet
4 evőkanál méz

A mártogatóshoz:
1,5 dl tej
1,5 dl tejszín
10 dkg kéksajt
csipet fokhagymasó


A szárnyakat fűszerezem sóval, zellersóval és kevés pirospaprikával. Megforgatom lisztben (én réteslisztet használtam, így ropogósabb lesz), majd közepesen forró kókuszzsírban megsütöttem őket: oldalanként 8-10 perc sütési idő kell, attól függően, hogy milyen vastag a hús.

Közben a szósz hozzávalóit egy kis serpenyőben összeolvasztottam, és a kész szárnyakra csorgattam, és alaposan összeforgattam.

A mártogatóshoz egy villával összetörtem a sajtot és elkevertem a többi hozzávalóval.

Marharagu tormás gombóccal

img_1248.JPG

Kis munka, nagy siker – ez jutott eszembe erről a receptről: nagyjából 10 percnyi munka van vele, utána már csak be kell tenni a sütőbe, és kivárni, míg elkészül.
Nagyon kevés hozzávaló kell hozzá, és semmilyen különleges fűszert nem tettem bele, mégis rendkívül ízletes, szaftos lett a ragu.

Hozzávalók 2 személyre:

60 dkg marhahús (pl. nyak, lábszár; olyan hús, amiből pörköltet is főznénk)
25 dkg sonkahagyma, megtisztítva
6 dl marhahúsleves
só, bors, kevés liszt és étolaj (én kókuszzsírt használtam)
A gombóchoz:
15 dkg finomliszt
5 dkg sertésháj
3 dkg reszelt torma
fél dl víz.

A marhahúst nagy kockákra vágom; sózom, borsozom, és kevés liszttel megszórom, úgy, hogy a húskockákat mindenhol egyenletesen liszt borítsa.
A hagymát megtisztítom, a nagyobbakat keresztben félbevágom, a kicsik maradhatnak egészben. (Az a jó, ha kisebb hagymákat veszünk).
Egy lábosban (amelyiket majd aztán a sütőbe is be lehet tenni – én a vaslábosomat használtam) kevés olajon barnára pirítom a hagymákat, majd kiveszem, félreteszem. Ezután a maradék olajon a húst is megpirítom, visszateszem a hagymát, ráöntöm a húslevest, lefedem és 150 fokra előmelegített sütőbe teszem 2,5 órára.
Ekkor kiveszem, és ellenőrzöm a fűszerezést, valamint, hogy megpuhult-e a hús. Ha kevés a szaft, lehet még egy kis levest önteni rá. Ha a hús puha, akkor beleteszem a gombócokat, a hőfokot 180 fokra emelem, és fedő nélkül még 20-25 percig sütöm.

A gombóc elkészítése: a hájat fagyosan lereszeltem, összekevertem a többi hozzávalóval. Rugalmas, kemény tésztát kell kapni, ezért a vizet lassan adagoljuk. Nagy diónyi gombócokat formáztam belőle.

Természetesen más körettel is finom, pl.: zsemlegombóc, knédli stb.

Spenótos - szalonnás gnocchi

image1_1.jpg

Ezzel a recepttel azt is teszteltem, hogy a burgonyás tésztát vajon előző nap is el lehet készíteni? Nos, igen: a kész gnocchikat zárható dobozba tettem: egy sor gnocchi, rá zsírpapír és így a következő sor, így nem is ragadtak össze. Másnap csak kifőztem őket és elkészítettem hozzá egy finom mártást.

Hozzávalók: gnocchi 3 nagy krumpliból
10 dkg húsos füstölt szalonna, kis kockákra vágva
10 dkg spenótlevél
1 dl tejszín
10 dkg mascarpone
1 gerezd fokhagyma, felszeletelve
fél citrom reszelt héja
frissen reszelt parmezánsajt
olívaolaj

A gnocchikat kifőztem, leszűrtem.
Közben egy kis lábosban 1 kanál olívaolajon megsütöttem a fokhagymát, hozzáadtam a tejszínt és a mascarponét. Csak addig hagytam a tűzön, amíg a tejszín felmelegedett és a sajtkrém elolvadt benne. Sóztam, borsoztam és beletettem a citromhéjat, majd félretettem.
Egy nagyobb serpenyőben 2 evőkanál olívaolajon megsütöttem a szalonnát. Rátettem a lecsepegtetett nudlikat és időnként kevergetve megpirítottam őket. Ezután ráöntöttem a tejszínes mártást, hozzáadtam a spenótlevelet és óvatosan összeforgattam. Máris lehet tálalni,természetesen friss parmezánnal megszórva.

 

Birsalmasajt

img_1135.JPG

Mindig azt hittem, hogy birsalmasajtot készíteni nehéz és hosszadalmas, de egyáltalán nem! Kaptam egy jó receptet, amit annyiban módosítottam, hogy jóval kevesebb cukrot használtam, még így is bőven elég édes lett a sajtom.

Hozzávalók: 3 nagy birsalma
kb. 40 dkg cukor
fél citrom leve
dió vagy mandula ízlés szerint

A birsalmákat alaposan megmostam, magházukat eltávolítottam, és kis darabokra vágtam. Meghámozni nem kell!
A feldarabolt almákat egy lábosba tettem, egy deci vizet öntöttem alá, és lefedve, közepes lángon megpároltam, ez nagyjából 10 percig tartott. Mivel a víz nem lepi el teljesen, időnként megkevergettem.
A puha gyümölcsöt botmixerrel pépesítettem (nem kell leszűrni), majd megmértem a súlyát, és feleannyi cukrot adtam hozzá (nekem majdnem 80 dekányi lett a pép, így szűk 40 deka cukrot számítottam). Beletettem a citromlevet is, majd visszatettem a tűzhelyre, és erősebb lángon, kevergetve sűrűre főztem. Addig kell főzni, amíg már nem lesz folyós a massza.
Mivel eleve kevés vizet használtam a pároláshoz, újabb 10-15 percnyi főzés után elkészültem.
Egy szögletes tálat vízzel kiöblítettem, belekanalaztam a masszát, szórtam bele némi szeletelt mandulát, szépen lesimítottam és hagytam kihűlni.
A birsalmasajtot néhány napig száraz helyen, időnként megfordítva kell szikkasztani. A szárításra 7-10 napot javasoltak, de én már 4 nap múlva késznek nyilvánítottam az enyémet. A sajt egy részét feldaraboltam és csokival bevontam.

Csokis - mogyorós szilváspite

szilvaspite_1.jpeg
Hozzávalók egy 20 cm átmérőjű formához:
fél kiló szilva
18 dkg liszt (nálam fele-fele arányban finomliszt és Graham-liszt)
18 dkg barnacukor
18 dkg puha vaj
18 dkg darált mogyoró
3 tojás
1 maréknyi egész mogyoró a tetejére
fél csomag sütőpor
5 dkg csokoládé, durvára aprítva

A szilvából 3 darabot negyedekbe vágok, félreteszem a díszítéshez, a többit felaprítom kis kockákra (nagyjából fél-egy cm-es darabokra).
A lisztet, cukrot, vajat, darált mogyorót és a tojásokat kézi mixerrel összekeverem, majd fakanállal belekeverem az aprított szilvát és csokit.
A piteformát vajazom-lisztezem, belesimítom a tésztát. A tetejére rakom a szilvagerezdeket és a mogyorót, picit lenyomkodom.
180 fokon 40-50 perc alatt sül meg.

Töltött cukkinivirágok

img_0728.JPG

Az olaszok nagyon szeretik a cukkinivirágot, szezonban a piacokon mindig kapható. Gyakran bundázva, bő olajban sütve készítik, de én most valami könnyebbet szerettem volna.
Persze magának a virágnak nincs nagyon jellegzetes íze, inkább jópofa és ötletes fogásnak tartom, mint különlegesen ízletes csemegének, de ha alkalom adódik rá (értsd: sikerül virághoz jutni), biztosan máskor is elkészítem.

Hozzávalók 6 virág megtöltéséhez:
1 kis fej hagyma, felaprítva
20 dkg cukkini, felszeletelve
5 dkg sonka
1 tojás
10 dkg mozzarella, kicsire aprítva
só, bors, olívaolaj
parmezánsajt a tetejére reszelni

Kevés olívaolajon megsütöm a hagymát, sonkát és cukkinit, majd botmixerrel pürésítem. Hozzákeverem a tojást és a mozzarellát, szükség szerint kis sót is (nekem nem kellett, elég sós volt a sonka).
Egy sütőtálat olívaolajjal kikenek, beleteszem a virágokat, óvatosan megtöltöm őket, a tetejükre parmezánt reszelek, és forró sütőben kb. 10 perc alatt készre sütöm.

Szilvatorta sütés nélkül (cukor- és lisztmentes)

img_0730.JPG

Valami könnyű desszertet kerestem, amiben lehetőleg kevés a cukor, és mégis finom. Nyersétel-blogokon láttam ezt a receptet, illetve hasonlóakat, gondoltam, egy próbát megér. Olyan finom lett, hogy a család édesszájúja repetát is kért belőle!

Az elkészítése egyszerű: az egyes rétegek hozzávalóit aprítógépben pürésítjük, majd egymásra rétegezzük őket.
Fontos: a diót, a mandulát és a datolyát elkészítés előtt egy órára forró vízbe áztattam!

Hozzávalók egy 16 cm-es tortaformához (normál formához duplázd meg a mennyiségeket):

1.réteg: 1 csésze dió, 1 csésze magozott datyolya. Jó szorosan lenyomkodtam a tortaforma aljára.

2.réteg: 1 csésze kimagozott szilva, 1 evőkanál kókuszreszelék, 1 evőkanál agavészirup (vagy méz), fél banán, 2 evőkanál útifűmaghéj (psyllium husk néven is ismert, bioboltokban kapható; nem lehet kihagyni a receptből, mert ez köti meg a szilva nedvességét, hogy ne folyjon el a töltelék.). Ezt a keveréket kb. 10 perc pihentetés után tettem az alapra, miután az útifűmaghéj kicsit összefogta a tölteléket.

3.réteg: fél csésze vágott mandula, 1 evőkanál agavészirup, egy teáskanál víz. Végül ezt a réteget is rásimítottam a tortára, és tálalásig hűtőbe tettem.

Zöldcitromos minitorták

img_0644.JPG

Egy egészséges és üde nyári desszertet sikerült összehoznom (talán még a paleo diétába is belefér, de ebben nem vagyok biztos). Sütni nem kell, így a nagy melegben ideális. 1-2 órával a tervezett fogyasztás előtt ajánlatos elkészíteni, és tálalásig hűtőben tartani.
Mértékegységként egy 2,5 dl-es poharat használtam. Az alábbi mennyiségekből nekem 10 darab lett.
Tészta:
1 pohár kókuszreszelék
1 pohár dió
8 kimagozott datolya

Krém:
2 érett avokádó, villával pépesítve
60 ml zöldcitrom lé (kb. 3 zöldcitrom)
1 zöldcitrom reszelt héja
3 evőkanál méz

Először a tészta hozzávalóit teszem aprítógépbe, morzsásra aprítom, majd elosztom 10 (szilikonos) muffinforma aljába, és kiskanállal lenyomkodom, tömörítem.
Ezután a krém hozzávalóit keverem össze mixerrel, rákanalazom a tésztaalapra. A tetejét zöldcitrom szeletkékkel díszítem.
1-2 óra hűtés után a szilikonos muffinformából egy kiskanál segítségével nagyon könnyen ki tudtam szedni.

 

Kovászosuborka-krémleves

img_0643.JPG

Ennél egyszerűbb recept kevés akad!

Turmixgépbe raktam:

25 dkg kovászos uborkát,
fél liter zöldséglevest,
és a kovászos uborka levéből kb. fél decilitert.
Simára turmixoltam, majd hozzákevertem 2 dl natúr joghurtot.
A végső ízét kóstolás után kapja: lehet hozzátenni ízlés szerint több kovászos uborkalevet, frissen aprított kaprot, esetleg némi fokhagymát is.
Jól behűtve üdítő nyári leves.

Kivis málnadzsem és citromfüves-mentás málnadzsem

image3.jpeg

Most málnával kísérletezgettem, és kétféle dzsemet is készítettem: kivivel, illetve mentás-citromfüves ízekkel.

Hozzávalók:
1380 g málna
300 g sztíviás befőzőcukor
8 g stabark (zselésítő)
fél citrom leve
5 kivi, meghámozva és kis kockákra vágva
6-8 mentalevél és ugyanennyi citromfűlevél, felaprítva.

A málnát, cukrot és zselésítőt összekeverem egy nagy lábosban és folyamatosan kevergetve felforralom.
Ekkor a felét kiveszem, összekeverem a menta- és citromfűlevéllel és üvegekbe töltöm.
A maradékhoz hozzákeverem a kivit, egyet rottyantok rajta, majd ezt is üvegbe töltöm.
*A málna és a cukor mennyisége változtatható, nekem pont ennyi málnám volt. Arra kell figyelni, hogy a stabark mennyisége a gyümölcs+cukor mennyiségének 0,5%-a legyen, de ez a használati utasításán is szerepel.

süti beállítások módosítása