Receptjeim gyűjteménye

Oliva

Oliva

Käsespätzle

2022. november 24. - Oliva receptjei

img_3104.JPG

A Käsespätzle, vagyis sajtos galuska nekem egy tipikus osztrák hegyi falusi étel, a havas lejtőket, végtelen panorámát, friss levegőt juttatja eszembe.
Mivel meglehetősen kalóriadús, ritkán készítem, és soha nem pontos recept alapján, csak úgy ízlés szerint, nagyjából így:
Két főre a szokásos módon galuskát készítek.
Közben 8 vékony szelet hasaalja-szalonnát egy serpenyőben ropogósra sütök, konyhai törlőpapírra szedem, majd felaprítom.
A serpenyőbe zsiradékot teszek, és barnára sütök benne egy fej karikára vágott és lisztbe forgatott vöröshagymát.
Egy lábosban két dekányi vajat olvasztok, átforgatom rajta a leszűrt galuskát, ráöntök kb. 2 dl tejszínt és rászórok 15 dekányi reszelt sajtot - valami finomabb fajtából.
Pár percig kevergetem, míg a sajt elolvad, majd a galuskát a szalonnával és hagymával meghintve tálalom.
Már csak egy bögre forró gyümölcstea kell mellé és végképp egy hegyi Hüttében érzem magam :)

Csülök Pékné - módra, könnyített verzió

img_1470.JPG

Alapvetően ezt az ételt nem sorolom a könnyű fogások közé (már ami a kalóriatartalmát illeti), de egy kis módosítással azzá válik. Az elkészítési ideje hosszadalmas, de maga a munka nem sok vele, és kevésbé gyakorlottak is bátran nekiállhatnak.

Hozzávalók:
1 sertéscsülök (hátsócsülök)
1 nagy édesburgonya, hámozva, cikkekre vágva
3 fej hagyma (1 egészben, 2 cikkekre vágva)
1 fej fokhagyma, gerezdekre szedve, tisztítva
1 paprika
1 paradicsom
só, bors, babérlevél, kömény (magok és őrölt is)
1 dl fehérbor
főzőolaj
1 csomó friss petrezselyemzöld

A csülköt annyi hideg vízben, amennyi éppen ellepi, felteszem főzni. A főzővizet egy fej megtisztított és félbevágott vöröshagymával, néhány gerezd fokhagymával, sóval, 2-3 babérlevéllel, egy mokkáskanálnyi egész feketeborssal és nagyjából ugyanennyi köménymaggal ízesítem. Lefedve, közepes lángon puhára főzöm. A főzővízből egy pohárnyit félreteszek.
A csülköt kiveszem a léből, kicsit hűlni hagyom, éppen csak annyi időre, hogy ne égesse meg a kezem. Kicsontozom, lefejtem róla bőrt és a zsíros réteget. A húst ezután nagyobb darabokra vágom (a zsíros részek és a bőr nem kerül be az ételbe, ezért lesz kicsit könnyebb a fogás).
Egy tepsi aljába kevés olívaolajat locsolok. Ráteszem a húsdarabokat, közé rendezgetem az édesburgonya- és a hagymacikkeket, valamint a maradék fokhagymagerezdeket. Sózom, borsozom, meghintem őrölt köménnyel. Rálocsolom a bort is, de aki nem szeret borral főzni, az a félretett főzőlevet öntheti alá.
200 fokra előmelegített sütőbe teszem. Mikor már majdnem készre sült, rászórom a szeletelt paradicsomot és paprikát, valamint az aprított petrezselyemzöldet is. (Én nagyjából fél órát sütöttem, majd utána a paprikával, paradicsommal együtt még jó 10 percet. A sütési idő alatt néha érdemes kivenni, és óvatosan átforgatni, hogy a hús és a krumpli is finom pirosra süljön).

 

Zöldséges vaddisznópörkölt

vaddisznoporkolt.JPG

Nekem ez a recept teljesen a mediterrán konyhát idézi, nem hasonlít a hagyományos, magyaros vaddisznópörköltre; ettől függetlenül mindenkit csak bátorítok, hogy próbálja ki!

Hozzávalók 6-8 személyre:
1,2 kg vaddisznóhús, amit előtte két napig vizes pácban érleltem (páclé receptje ITT)
4 db sárgarépa (kb. 40 dkg), felaprítva
3 szárzeller, felaprítva
2 fej hagyma, felaprítva
1 piros húsú paprika, felkockázva
8 gerezd fokhagyma, tisztítva
1 mokkáskanál köménymag
3 babérlevél
5 kakukkfűág
fél liter száraz fehérbor
2 doboz darabolt paradicsomkonzerv (2x400 grammos)
1 doboz fehérbab konzerv (400 grammos)
fél dl olívaolaj

A húst kiveszem a pácléből, lecsepegtetem, és 2-3 cm-es kockákra vágom. (A páclevet a zöldségekkel együtt ki lehet önteni, nincs rá szükség).
Egy nagy lábosban olívaolajat hevítek és megpirítom rajta a felaprított hagymát, sárgarépát és zellert. Ezután hozzáadom a húst és még addig pirítom, amíg a húsdarabkák is kapnak egy kis színt. Ekkor hozzáadom a fokhagymagerezdeket, paprikát, köményt, babért, kakukkfüvet és felöntöm a borral. Felforralom, majd hozzáadom a paradicsomot is. Sózom, és fedő alatt, kis lángon megfőzöm (ez nagyjából 1,5 – 2 óra). A végén beleteszem a leszűrt babot is, és amint átmelegedett, tálalom.

Köretnek polentát ettünk.

Spanyol csirkeleves babbal

spanyolleves.JPG

Hozzávalók 2 személyre:
2 egész csirkecomb, alsó- és felsőcombra szétvágva
20 dkg kolbász (pl. chorizo), felkarikázva
1 fej hagyma, aprítva
1 nagy krumpli, felkockázva (nálam most édesburgonya volt)
1 fehérbab konzerv (400 grammos), leszűrve
fél liter húsleves
1 nagy paradicsom, felkockázva
1 csomó friss petrezselyem, felaprítva

Olajat forrósítok egy lábosban. Elősütöm rajta a csirkecombokat, kiveszem és félreteszem. A maradék olajon a kolbászt sütöm meg, azt is kiveszem. Ezután a hagymát pirítom meg - ha kell még olaj, akkor pótolom -, majd felöntöm a húslevessel. Beleteszem a paradicsomot, az elősütött csirkecombokat és a burgonyát. Lefedve, lassú tűzön puhára főzöm, majd beleteszem a sültkolbász-karikákat és a babot is. Sózni nem biztos, hogy kell, mert a húsleves és a kolbász is elég sós. Miután a bab is átmelegedett, rászórom a petrezselyemzöldet és tálalom.

Rókagombás orzottó

11742630_1622388821372943_1939931124006693983_n.jpg

Hozzávalók két személyre:
1 bögre hántolt árpa
1 zellerszár, felaprítva
1 kisebb fej hagyma, felaprítva
6 dkg vaj
1 dl száraz fehérbor
25-30 dkg friss rókagomba
kb. fél liter húsleves v. zöldségalaplé
2-3 friss kakukkfűág
3 friss zsályalevél
1 kis gerezd fokhagyma
olívaolaj, só, bors
a tálaláshoz parmezánsajt

A gombát megtisztítom, levágom a szárát. A kalapokat külön teszem, a szárrészeket felaprítom.
Egy lábosban felolvasztom a vaj felét két evőkanálnyi olívaolajjal együtt. Beleteszem a hagymát és a zellert, majd amikor üvegesre párolódott, hozzáöntöm az árpát is. Jól elkeverem, felöntöm a borral. Amikor a bor elforrt, beleteszem az aprított gombaszárat, majd elkezdem adagolni a levest: mindig csak keveset, közben kevergetem az ételt. A hőfok eközben már csak közepes legyen az edény alatt. Nagyjából fél óra főzési idő szükséges.

Eközben egy serpenyőben felolvasztom a maradék vajat. Rádobom a gombafejeket, mellédobom a kilapított fokhagymagerezdet, kakukkfüvet és a zsályalevelet. Óvatosan rázogatva megpirítom, ehhez elég kb. öt perc. Amikor kész, sózom, borsozom, és az elkészült orzottó tetejére adagolom. Parmezánnal megszórva tálalom.

Aki az árpát nem szereti, természetesen rizottórizzsel is elkészítheti.

Napóleon - saláta

napoleon7.JPG

Ehhez a salátához házilag szoktam elkészíteni a marinált gombát, a receptje ITT található., de a bolti is jó. Mi általában önálló fogásként, vacsorára szoktuk enni.

A saláta hozzávalói:
1 csésze főtt bab (konzervet használok)
2 fej lilahagyma, felaprítva
5 db főtt krumpli,
1 csésze majonéz,
30 dkg marinált gomba
5 főtt tojás
2 alma
maréknyi dió
friss petrezselyemzöld

A hagymát kevés olajon megdinsztelem, a krumplit meghámozom és felkarikázom, a tojást és az almát feldarabolom, és az összeset egy nagy tálra rétegezem (sorrend: bab, hagyma, krumpli, majonéz, gomba, tojás, alma, majonéz, petrezselyem, dió), amint azt a képeken mutatom:

 

 

 

 

 

Meleg töltött tojás

img_2430.JPG

Sokszor kell valami gyors ötlet vacsorára, lehetőleg olyan hozzávalókból, ami mindig található a hűtőben. Meleg előételnek is kitűnő, ekkor fejenként elég egy főtt tojást számítani.

Hozzávalók 2 főre:
5 db főtt tojás
1 db nyers tojás, felverve
1 db (teljes kiőrlésű) zsemle, tejben áztatva
1,5 dl tejföl
friss petrezselyemzöld aprítva (vagy kapor, snidling stb.)
só, bors, őrölt kömény
reszelt sajt

A főtt tojásokat félbevágom. A fehér részt kivajazott sütőtálba teszem.
A sárgáját villával összetöröm, és hozzákeverem az áztatott, kinyomkodott zsemlét, sót, borsot, késhegynyi őrölt köményt, a nyers tojás felét és a friss zöldfűszert. Összekeverem és a tojásfehérjékre púpozom. A tejfölt elkeverem a maradék nyers tojással, picit megsózom és a töltött tojásokra locsolom. A tetejét reszelt sajttal megszórom.
Forró grillsütőben nagyjából öt perc alatt átsütöm.

Tipp: zsemle helyett lecsepegtetett tonhalkonzervvel is készítheted, ebben az esetben lehet ízesíteni kevés szardellával, esetleg kapri- vagy olajbogyóval a tölteléket.

Sajtos - magos hajtovány

img_2423.JPG

Hozzávalók a tésztához:
80 dkg finomliszt
5 dl langyos tej
5 dkg élesztő
1,5 dl étolaj
1 evőkanál só
1 teáskanál cukor
10-15 dkg reszelt sajt

Az élesztőt a cukros langyos tejben felfuttatom, és a többi hozzávalóval megdagasztom, majd fél órát kelesztem.
Közben elkészítem a tölteléket: 2 tojássárgáját 18 dkg puha vajjal elkeverek, sóval, fehérborssal és szerecsendióval ízesítem.
A megkelt tésztát négy részre osztom. Egyenként téglalap alakúra nyújtom, megkenem a vajas krémmel, reszelt sajtot szórok rá, és feltekerem. A rudak tetejét megkenem egy tojássárgája és egy kanál tejföl keverékével, majd éles késsel háromszögekre vágom. Sütőlapra teszem (ne túl közel egymáshoz), a tetejére magokat szórok és 180 fokon készre sütöm.

Mini hamburgerek

img_2424.JPG

Szuper partiétel, mindenki szereti!

Hozzávalók kb. 30-35 db mini zsemléhez (vagy 9-10 nagyhoz)
60 dkg finomliszt
1 tojás
4 dkg étolaj
10 dkg natúr joghurt
1 tojás
1 csapott evőkanál só
2 evőkanál cukor
2 dl langyos tej
2,5 dkg élesztő
valamint a tetejére még egy tojás és szezámmag.

Az összes hozzávalót dagasztótálba teszem, az élesztőt is lazán rámorzsolom. A tésztát megdagasztom, és meleg helyen egy órán át pihentetem. A tésztát enyhén lisztezett felületre borítom, és nagyjából 2-3 cm vastagságúra nyújtom. Kicsi (4-5 cm) átmérőjű zsemlécskéket szaggatok (én most egy pezsgőspoharat használtam kiszúrónak), és sütőpapírral borított tepsire sorakoztatom őket. A tetejét felvert tojással megkenem, szezámmaggal megszórom, és 180 fokos sütőben megsütöm (kb. 20 perc).
img_2422.JPG
A húspogácsákat darált sertéshúsból készítettem: a húst sóval, borssal, őrölt köménnyel és Worchester-szósszal ízesítettem, megformáztam és forró olajban kisütöttem.

Összeállítás: a félbevágott zsemlékbe egy karika uborka, egy szelet paradicsom, friss salátalevél, húspogácsa és saját készítésű barbecue szósz került.

Barbecue szósz:
Kevés olajon megpirítok 1 fej finomra vágott vöröshagymát és 1 gerezd aprított fokhagymát. Hozzáadok: 10 dkg paradicsompürét, 10 dkg hámozott, darabolt paradicsomot (konzerv is lehet), 1 evőkanál almaecetet, 1 evőkanál Worchester-szószt, 1 evőkanál mustárt, 1 evőkanál barnacukrot és egy narancs levét, 1 dl vizet, valamint sót (ha felnőttek fogják enni, akkor mehet bele egy kevés tabasco vagy más csípőspaprika-szósz). Az egészet összefőzöm, majd simára turmixolom.

image4.jpg

Pisztráng egyben sütve

img_2090.JPG

A friss halat könnyű elkészíteni, és mivel szeretjük a hal finom, saját ízét, ezért nem szoktam bolti fűszerkeveréket használni hozzá.
A konyhakész pisztrángot kívül-belül bedörzsöltem sóval. A hasüregébe friss zöldfűszereket (kakukkfű, rozmaring, babérlevél) és néhány gerezd citromot dugtam, majd 2-3 helyen átkötöttem cérnával, hogy benne maradjon a „töltelék”. Egy tepsibe sütőpapírt tettem, ráfektettem a halakat. Megszórtam borssal, locsoltam rá kevés olívaolajat, alá pedig egy kevéske – legfeljebb fél deci – fehérbort öntöttem.
180 fokos sütőben megsütöttem, az utolsó pár percben a grillfokozatot is bekapcsoltam. A sütési idő kb. 20-30 perc, ami egyrészt függ attól, hogy milyen nagy a hal, másrészt, hogy ki mennyire átsülve szereti.

süti beállítások módosítása